2021. október 17., vasárnap
A csodák napja
„Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek, és imádtok engem, és meghallgatlak titeket.” (Jeremiás 29:12)
Érezted-e valaha, hogy aggodalmaid annyira hétköznapiak, hogy nem is érdemes velük zavarni Istent? Végül is miért lenne elsődleges a te imád megválaszolása, amikor olyan sok annál fontosabb dolog van az Atya előtt, mint például a gyógyulásért vagy oltalomért mondott könyörgések? Sajnos így gondolkodtam egyik csütörtök reggel, amikor számos apró kellemetlenségem adódott. Azonban arra a következtetésre jutottam, hogy az Úr a kis dolgokkal is foglalkozik. Ahogy elkezdtem a napomat, máris kértem az Ő segítségét.
Az egyik barátom édesanyja meghalt, és a temetési szertartás utáni torra én is felajánlottam két nagy adag zöldbabot. A temetés reggelén a férjem mindkét edényt betette az autóba, hogy elvigyem a gyülekezetbe. Mivel a gyülekezetnek nincs parkolója, az utcán kell keresnem megfelelő parkolóhelyet, és onnan kell becipelnem a két teli edényt az imaházba. Elsőként így imádkoztam: „Atyám, kérlek, add, hogy álljon valaki a gyülekezet előtt, aki átvegye tőlem az ételt, hogy ne kelljen többutcányit visszavinnem a parkolótól.” A gyülekezet utcájába befordulva láttam, hogy nem is egy, hanem két személy áll az ajtó előtt. Mindegyikük átvett egy-egy tálat, míg én hálát rebegtem Istennek: „Köszönöm, Jézus!”
A következő lépés egy parkolóhely keresése volt. Ez nem könnyű feladat Washington DC belvárosában, valóságos kihívás, és akár többutcányit is kell körözni, ameddig megfelelő hely akad. Ismét az Úr segítségét kértem. Mielőtt áment mondtam volna, megszólalt a telefon. A vonal másik végén levő személy jelezte, hogy nem tud maradni, és beállhatok a helyére, amely csupán párlépésnyire van a gyülekezet főbejáratától. Újból hálát mondtam Istennek.
Ennek ellenére a parkolás időben is korlátolt ezen a részen. Aki nem a környéken lakik, legfeljebb két órát maradhat büntetés nélkül. Most már gondolhatjátok, mit tettem. És Isten újra válaszolt az imámra. Miután már öt órája állt az autóm a parkolóban, mivel a temetési szertartás után még segítettem felszolgálni is, kimenve nem találtam büntetést a szélvédőmön. Barátaim, az Úr az életünk minden apró részletéről gondoskodik. Ha nem kértem volna a segítségét, és ha nem bíztam volna hittel az Ő feltétel nélküli szeretetében és gondoskodásában, elveszítettem volna egy csodákkal teli nap áldásait.
Yvonne Curry Smallwood