2021. október 14., csütörtök
Isten humorérzéke
„Mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam [őket].” (Ésaiás 65:24)
Az ébresztőóra délután fél 6-kor szólt, mint máskor. Az előző két éjjel este 7-től reggel 7-ig dolgoztam a munkahelyemen, az idegsebészeten nővéri beosztásban.
Ez volt az utolsó éjszakai műszakom ezen a héten. Kimerültem, mert az utóbbi két éjjel végig talpon voltam.
Öltözködés közben így vitatkoztam az Úrral: Uram, annyira fáradt vagyok. Úgy érzem, elhagytál engem. Csak ezen az egy éjszakán szeretném, ha olyan pácienseim lennének, akik nem igényelnek állandó odafigyelést. Amikor végeztem az öltözködéssel, letérdeltem az ágy mellé, és kértem Isten vezetését a gyermekei gondozásában. Mindent az Ő akarata szerint, az Ő dicsőségére ajánlottam fel.
Csendben vezettem a munkahelyemig, nem tettem be zenét, és a rádiót se kapcsoltam be. A csend megnyugtatta fáradt testemet, és Istenhez emelte a gondolataimat. Éreztem a jelenlétét.
Az osztály konferenciatermében átvettem a beosztásomat, melyben három új páciens neve is megjelent. Uram, ne ma éjjel…
Megkérdeztem a beosztásokért felelős nővért: „Miért jutott nekem minden új páciens, mikor ez már a harmadik éjszakám egymás után?”
„Ó, nem tudtam, hogy az éjjel is te voltál. (Ez volt az első napja.) Megkérdezem, hogy a nappali nővér miért változtatta meg a beosztásodat.” Mondtam, hogy ne zavartassa magát, hiszen a listákat már amúgy is kiosztották. A megbeszélés végén engem kértek meg imádkozni. Sóhajtottam, de megtettem.
Eltelt az éjszaka. És a pácienseim mind végigaludták az éjszakát. Egyszer sem hívtak. Az ügyelet végén annyira kipihentnek éreztem magam, hogy további 12 órát is tudtam volna dolgozni.
Boldog voltam, hogy Isten válaszolt az imámra, mielőtt még kértem volna, ugyanis én délután fél 6 után imádkoztam, de a beosztásom már 5 óra körül elkészült.
Az Úr gondot visel rólunk. Keressük mindig az Ő jelenlétét!
Jannett Maurine Myrie