Vallási DNS

„Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt: Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!” (Példabeszédek 31:28–29)

Édesanyám sokszor mesélt nekünk történeteket, és azt hiszem, hogy én a testvéreimnél jobban odafigyeltem ezekre. Az unokatestvéreim gyakran kérdezgettek ezt-azt a család múltjáról, mert tudták, hogy anya elmesélte nekünk ezeket. Az volt az egyik kedvencem, hogy hogyan vált nagymamám a mi felekezetünk tagjává.
Nagyszüleim az 1900-as évek elején házasodtak össze. Nagymamám nyolc osztályt végzett el, majd tanárnő lett. Nagypapámmal együtt tizenkét gyerekük volt, akik közül édesanyám volt a legfiatalabb. Amikor nagymamámnak hat gyereke volt életben (az első és a negyedik babája a születéskor meghalt), keresni kezdett egy egyházat, amelynek a tanításai szerint nevelheti a gyerekeit. Olyan egyházat keresett, mely a bibliai igazságokat tanítja. Amikor gyerekeivel az egyik helyi templomba látogatott, a fia, Ken egész istentisztelet alatt sírt. Gondolta, hogy egy négyéves kisgyerek fél azon a helyen, ezért nem akarta, hogy ezután az egész családjával együtt oda járjanak.
Nem sokkal ezután az egyik szomszédja, Syers úr és Buena Moon asszony meglátogatta őt. Elmondták a nagymamámnak, hogy a gyülekezetük a hét hetedik napját tartja, majd bibliatanulmányokat ajánlottak fel neki. Ő nem ismerte ezt az egyházat, de elolvasta a brosúrákat, majd újabbakat kért. Syers úr később egy Ellen White nevű hölgy könyveit is elhozta neki. Nagymamám elolvasta őket. Később mindig ezt mondogatta: „Egyszerűen beleolvastam magam ebbe az egyházba.”
Nagymamám, aki nem vezetett, ritkán jutott el a tőlük 12–16 kilométerre levő gyülekezetbe, ezért elkezdett otthon tartani istentiszteleteket. Megkérte a gyerekeket, hogy menjenek ki az első ajtón, majd térjenek vissza a hátsó ajtón. Ezzel úgy tűnt, mintha több idő telt volna el a szombatiskola és az istentisztelet között. Az adományokat is összegyűjtötte, majd odaadta a gyülekezeti vénnek, aki időnként meglátogatta a családot. Később, amikor a nagyobb gyerekek már megszerezték a jogosítványt, ők vitték el a családot az „igazi” gyülekezetbe.
Nagytata soha nem fogadta el nagymama hitét, de mindig azt mondta a gyerekeinek, hogy engedelmeskedjenek anyjuknak, mert ő tudja, hogy mi a jó. Nagymamám Istenhez való hűségének köszönhető, hogy gyermekei is mind hűségesek maradtak az egyházhoz, melyet anyjuk mutatott be nekik.

Charlotte (Swanson) Robinson