myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 13., szerda

Vallási DNS

„Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt: Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!” (Példabeszédek 31:28–29)

Édesanyám sokszor mesélt nekünk történeteket, és azt hiszem, hogy én a testvéreimnél jobban odafigyeltem ezekre. Az unokatestvéreim gyakran kérdezgettek ezt-azt a család múltjáról, mert tudták, hogy anya elmesélte nekünk ezeket. Az volt az egyik kedvencem, hogy hogyan vált nagymamám a mi felekezetünk tagjává.
Nagyszüleim az 1900-as évek elején házasodtak össze. Nagymamám nyolc osztályt végzett el, majd tanárnő lett. Nagypapámmal együtt tizenkét gyerekük volt, akik közül édesanyám volt a legfiatalabb. Amikor nagymamámnak hat gyereke volt életben (az első és a negyedik babája a születéskor meghalt), keresni kezdett egy egyházat, amelynek a tanításai szerint nevelheti a gyerekeit. Olyan egyházat keresett, mely a bibliai igazságokat tanítja. Amikor gyerekeivel az egyik helyi templomba látogatott, a fia, Ken egész istentisztelet alatt sírt. Gondolta, hogy egy négyéves kisgyerek fél azon a helyen, ezért nem akarta, hogy ezután az egész családjával együtt oda járjanak.
Nem sokkal ezután az egyik szomszédja, Syers úr és Buena Moon asszony meglátogatta őt. Elmondták a nagymamámnak, hogy a gyülekezetük a hét hetedik napját tartja, majd bibliatanulmányokat ajánlottak fel neki. Ő nem ismerte ezt az egyházat, de elolvasta a brosúrákat, majd újabbakat kért. Syers úr később egy Ellen White nevű hölgy könyveit is elhozta neki. Nagymamám elolvasta őket. Később mindig ezt mondogatta: „Egyszerűen beleolvastam magam ebbe az egyházba.”
Nagymamám, aki nem vezetett, ritkán jutott el a tőlük 12–16 kilométerre levő gyülekezetbe, ezért elkezdett otthon tartani istentiszteleteket. Megkérte a gyerekeket, hogy menjenek ki az első ajtón, majd térjenek vissza a hátsó ajtón. Ezzel úgy tűnt, mintha több idő telt volna el a szombatiskola és az istentisztelet között. Az adományokat is összegyűjtötte, majd odaadta a gyülekezeti vénnek, aki időnként meglátogatta a családot. Később, amikor a nagyobb gyerekek már megszerezték a jogosítványt, ők vitték el a családot az „igazi” gyülekezetbe.
Nagytata soha nem fogadta el nagymama hitét, de mindig azt mondta a gyerekeinek, hogy engedelmeskedjenek anyjuknak, mert ő tudja, hogy mi a jó. Nagymamám Istenhez való hűségének köszönhető, hogy gyermekei is mind hűségesek maradtak az egyházhoz, melyet anyjuk mutatott be nekik.

Charlotte (Swanson) Robinson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.