myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 11., hétfő

A Szentlélek kiáradása (2.)

„Ezt mondta nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem.” (2Korinthus 12:9)

Kedd hajnalban, kettő és három között Judith barátnőm felébredt. Elfogta az aggodalom, és nem tudott visszaaludni. Felkelt, elővette a Bibliáját, és késztetést érzett, hogy értem imádkozzon. Elolvasta Naámán gyógyulásának történetét a Jordán folyónál (lásd: 2Kir 5:1–14). A barátnőm nem tudta, éppen hol tartok a küzdelmes utamon, egyszerűen csak imádkozott, hogy Isten gyógyítson meg, és tisztítson meg
a ráktól. Ezután megbékélt szívvel tért újra nyugovóra.
Háromnegyed négykor, negyvenöt perccel Judith imája után én is kimentem a nappalimba, és térdre borultam. Dicsőítettem az Úr nevét, és kértem, hogy tisztítson meg. Beszélgettem Istennel a gyógyulás öröméről a Bárány vére által, melyet kívül és belül is éreztem, majd hálát adtam neki, és áldottam az Ő nevét. Úgy éreztem, mintha kiáradt volna rám a Szentlélek. Tetőtől talpig éreztem Jézus jelenlétét. A Lélek dolgozott Judithban és bennem a közbenjáró ima és az Ő jelenléte által.
A Bibliában azt az ígéretet olvassuk, hogy az egymásért mondott ima erőteljes és hatékony. Ebből a tapasztalatból két értékes tanulságot vontam le a közbenjárói ima fontosságáról.
Elsősorban az Úr Jézus Krisztus neve hatalmas és erős. Ahányszor imát suttogunk el másokért, Isten imánkat a Szentlélek „pillanatává” alakítja át annak is, aki imádkozik, és annak is, akiért imádkoznak. A Szentlélek Judithra és rám is kiáradt, ahogy imádkoztunk.
Másodsorban megtanultam, hogy amint a rákbetegség nem határoz meg, úgy a bűn sem képes bebörtönözni engem vagy rám nyomni bélyegét. Isten az, aki meghatározza a kilétemet. Én a Király lánya vagyok. Értékes vagyok a szemében. Tudom, hogy a Szentlélek ereje mindannyiunkra kiárad, ha együttesen imádkozunk egymásért a Lélek nevében és erejével. Az Úr mindig érezteti jelenlétét. A Szentlélek kiáradt rám azon a keddi hajnalon. Judith is imádkozott és közbenjárt értem. És választ kaptunk imánkra. Áldott legyen az Ő neve!
Mary H. Maxson
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.