2021. október 10., vasárnap
A Szentlélek kiáradása (1.)
„Szeretlek, Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.” (Zsoltárok 18:2–3)
A következő sorok az én személyes bizonyságtételem részét képezik. Lehet, hogy akik az enyémhez hasonló helyzetben imádkoznak, nem ugyanazt a választ kapják. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem válaszol az imákra, mert Ő mindig felel rájuk. Ez egyszerűen az én tapasztalatom.
Október 10. Egy nappal a kaliforniai (Paradise, Kalifornia, USA) erdőtüzek miatti kilakoltatás után elmentem az orvosi rendelőbe, hogy kézhez kapjam a melldaganatomból vett biopszia eredményét. Az orvos elmondta, hogy rosszindulatú daganatról van szó, vagyis mellrákom van. Úgy éreztem, mintha elütött volna a vonat. Egy darabig szóhoz sem jutottam, majd meghajtottam a fejemet imára. Uram, a te lányod vagyok. Ezt neked kell megharcolnod, mert nekem nincs erőm megtenni egyedül.
Október 14. Benji, a fiam, szervezett nekem egy olajjal való megkenetést családi körben. Mindenki megkent olajjal, és imádkoztak értem. Ez volt az Istennel való találkozás pillanata.
Október 24. Megműtöttek. Tizenhárom órát kellett a kórházban maradnom.
Október 31. Kedd este (halloweenkor) Judith Crabtree, Jim lelkész felesége (aki a kaliforniai Mount Shasta-i testvérgyülekezetünk egykori prédikátora) felhívott, és megosztotta velem a következő történetet: október 28-án, szombaton, a gyülekezetben ült. Egy vendég, Roma Gryte kérte, hogy imádkozzanak egy bizonyos paradise-i (Kalifornia) gyülekezet lelkészéért. Azt a bizonyos gyülekezetet én pásztorolom. A hölgy kifejezetten azt kérte, hogy imádkozzanak egy bizonyos Mary Maxson lelkészért, aki most esett át mellműtéten. Roma nem tudta, hogy Judith nálam gyakorlatozott, és ugyanakkor már középiskolás korunk óta a legjobb barátnőm, emellett a Tennessee Egyetemre is együtt jártunk.
Judith egyszerűen szóhoz sem jutott, amikor az imakérést meghallotta. A következő napokban őszintén imádkozott értem. Ahányszor eszébe jutottam a hétvégén, minden alkalommal könyörgött a gyógyulásomért. Judith meggyőződéssel hitte a bibliai intést, hogy imádkozzunk egymás gyógyulásáért, mert az őszinte ima valóban erőteljes és hatásos (Jak 5:16).
Mary H. Maxson