myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 8., péntek

Határeset

„Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül, és kiszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:8)

Évekkel ezelőtt számos részmunkaidős munkát vállaltam. Az egyik helyen ágyneműt vasaltam egy kicsi, de az otthonunktól csak 5 mérföldre levő panzióban. Azt tervezték, hogy másféle ágyneműre váltanak, így elkészültem az utolsó kosár paplanés párnahuzattal, és éppen indultam leszállítani nekik. Nedves, hűvös idő volt, és nagyon csúszóssá vált az út. Lassan vezettem lefelé a dombon, amikor észrevettem, hogy egy nagyobb teherautó készül előzni. Mivel gyorsított, felkiáltottam: „Kérlek, Uram, ne!” Attól féltem, hogy végül a kocsimnak ütközik. Előttem is voltak járművek, és előrébb meg útjavítás zajlott. A forgalmat leállították, így elkerülni sem tudtam.
Mivel nem akart nekem jönni, a sofőr hirtelen jobbra rántotta a kormányt, és kicsúszott egy keskeny, füves sávra, majd néhány méter után a vezető oldalán felborult. Az előttem levő autók elindultak, így én is félre tudtam állni a füves útszélre. Mivel nem volt mobiltelefonom, háztól házig szaladtam, és kopogtattam, hátha valaki otthon lesz, és felhívhatom a mentőket. Látszólag mindenki munkában és iskolában volt. Elhatároztam, hogy majd a panzióból telefonálok. Odaérve telefonáltam is, majd felvettem a fizetésemet, és távoztam. Hazafelé menet láttam, hogy a másik oldalra már kiérkezett a mentő, az autómentő és egy rohamkocsi. Megpróbálták kiszabadítani a sofőrt az összeroncsolódott vezetőfülkéből. Hálát adtam Istennek, hogy megkapta a szükséges segítséget, én is egyben voltam, és az autóm sem rongálódott meg.
Egy évvel ezelőtt ugyanazon az útszakaszon éppen temetésre tartottam, ahol zongoráznom kellett. Rémülten figyeltem, ahogy egy nő nagy sebességgel hajtott át az útkereszteződésen, majd elvesztette uralmát a kormány fölött, és végigsúrolta a szalagkorlátot. Akkor is erős késztetést éreztem, hogy megálljak. Félrehúzódtam, bekapcsoltam a figyelmeztető jelzést, és imádkoztam. Végül sikerült visszairányítania a járművét az útra. Hálát adtam Istennek, hogy egyikünknek sem esett baja, folytattam az utamat, és időben elértem az úticélomhoz. Az elmúlt 70 évben többször is előfordultak nálam ilyen határesetek.
Egy napon az Úr segítségével találkozom majd az őrzőangyalommal a mennyben, és megbeszéljük ezeket a határeseteket, sőt, lehet másokat is, amelyekről nem is tudtam. Hálás vagyok Istennek az őrangyalomért. Ti is, ugye?
Bonnie Moyers
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.