myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 12., csütörtök

Március 12. - Tegyük, amiről azt mondják, nem létezik

„Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” – 1Kor 2:9

Azt tenni, amiről az emberek azt mondják, nem is létezik, amit az embernek szíve meg sem gondolt – ilyen az én tapasztalatom Istennel.

Tizenéves voltam, középiskolai tanulmányaim végéhez közeledtem. Pályaválasztás előtt álltam. Bár gimnáziumi éveim nem voltak felhőtlenek, az ott tanultak még hasznomra lehettek. Pár diák jelentkezhetett egy néhány éves szakmai kiképzésre, ugyanabban az iskolában. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, ez az egyetlen megoldás számomra. A szüleim elégedettek voltak további terveimmel, így bejelentkeztünk az igazgatóhoz fogadóórára.

Még soha nem láttam édesapámat annyira mérgesnek, mint aznap, Jones úr irodájában. Az igazgató az íróasztalán keresztül felénk hajolva közölte, hogy nem vagyok alkalmas a titkári továbbképzésre.

Abban a pillanatban döntöttem, és attól kezdve a helyére kerültek a dolgok. Most, visszagondolva, örülök, hogy nem maradtam abban az iskolában. A visszautasítás után egy másik helybéli kollégiumba jelentkeztem. A szüleim elmondták, hogy amennyiben sikerül bejutnom, egy évig tudják fizetni a tandíjamat. Miközben az interjú időpontjára vártunk és reménykedtünk, hogy sikerül elhelyezkednem, egy nap egy brosúra érkezett a postai feladványok között. Egy esti tanfolyamot reklámozott, amelynek keretében lehetőség nyílt írógépet is vásárolni részletfizetéssel. Ez nagyszerű, kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt. Ez az esti tanfolyam felkínálta a továbblépés lehetőségét, ugyanakkor nem rótt plusz anyagi terhet a szüleimre.

Egy idő után a kollégiumban is felajánlottak egy állást, és az esti tanfolyamnak köszönhetően már tudtam gépelni, így könnyebb dolgom volt a felvételin. Az első év záróvizsgáit már tavasszal letettem, és a nyár folyamán a többi vizsgán is sikeresen túljutottam. Egy év után abbahagytam az iskolát, de mivel nagyon nagy jegyekkel végeztem, azonnal felvettek titkárnőnek egy helyi vállalatnál.

Istennel minden lehetséges!

Laura A. Canning

 

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.