2021. október 7., csütörtök
Isten hozott!
„Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És hogy hová megyek én, tudjátok; az utat is tudjátok.” (János 14:2–4)
Nemrég elhatároztam, hogy egyetlen unokámmal elmegyünk egy hosszabb nyári kirándulásra, és olyan nevezetességeket látogatunk meg az Egyesült Államokban, amelyeket még én se láttam. Ő középiskolás, és tudtam, hogy az együtt töltött minőségi idő meglehetősen korlátozott. Én magam számos történelmi helyszínt látogattam meg az egész világon, de saját országomban nem sokat. Célom, hogy mind az 50 államot végigjárjam. Eddig 40-ben voltam, és a jelenlegi utam után már a 45.-nél fogok tartani. Szabadságot vettem ki a munkahelyemről, kibéreltem egy autót, és öszszecsomagoltam. Először Omahába és Nebraskába akartam menni, felfedezni az állatkerteket és a botanikus kerteket. Ugyanakkor a dél-dakotai Black Hillst, a Rushmore Mountot, a Crazy Horse Memorialt, a Custer State Parkot és a Devil’s Tower Monumentet is látni szerettem volna.
A következő kihívás az volt, hogy szállást találjak erre a közép-amerikai körútra Az interneten néztem elfogadható szálláshelyeket.
Egy tiszta, biztonságos szobát kerestem. Kempingeket és bérelhető faházikókat találtam, de az unokám városi kislány, ő nem szereti a rovarokat és a sarat. Tovább folytattam tehát a kutatást. Úgy kellett megterveznem az útvonalat, hogy a szálláshelyünk valahogy a kör közepén legyen.
Első megállóhelyünknél minden rendben volt. Tizenhárom óra vezetés után Iowában kötöttünk ki. A szálloda felé vivő úton döbbentünk rá, hogy az egy kaszinó területén van. Az épületből a közösségi házba és a játéktermekbe is volt átjárás. A szálloda mögötti parkolóban lakókocsikemping volt, és éppen rákpartit tartottak. Itt Közép-Amerikában minden annyira szokatlan volt. Bent azonban minden tisztának és biztonságosnak tűnt. Parkolóhelyet is kaptunk, kipakoltuk csomagjainkat, és a szoba felé indultunk. A szállodai szobánk nemrég lehetett felújítva, és egészen elképesztő volt. Minden kényelmet biztosítottak benne. Megkönnyebbültem. A személyzet barátságos és közlékeny volt. Ameddig az érkezésünkre vártak, a nevemet is megtanulták, hogy barátibban szólíthassanak meg. Kellemes érzés volt.
Amikor János 14:2–4. verseit olvasom, mindig elgondolkodom Jézus csodálatos ígéretén, mely szerint Ő helyet készít számunkra. Ezen a földön soha nem lehetünk biztosak a dolgok alakulásában, de Ő mindent előkészít az érkezésünkhöz. Ott minden kényelmünk biztosítva lesz. Amikor odaérünk, a nevünkön szólít, örömmel köszönt új, mennyei szobánkban. Halleluja!
Eva Marie Starner