Rostálás

„Ímé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát. De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén a te atyádfiait erősítsed.” (Lukács 22:31–32)

Emlékszem, fiatal lányka koromban házi zsömléket készítettünk Mary nagymamával. Ezt gyakran tettük közösen vagy a szombat esti vacsorára, vagy az ünnepi családi összejövetelekre. Még most is fel tudom sorolni az összes szükséges hozzávalót:
tej, liszt, élesztő, olaj, mérőedények, nyújtófa, és természetesen szita.
Akkor nem tudtam, mi a szita célja, egyszerűen csak élveztem beleönteni a lisztet és rázogatni, hogy a másik oldalon selymesen, szellősen gyűljön össze kis halmokba. Mindig szerettem a friss kenyér készítésének előkészületeit. Most is az egyik kedvenc ételem a friss, meleg zsemle. Gyerekként azonban gyakran untam dagasztani a tésztát. Fájt a hátam, a massza az ujjamhoz ragadt, és valami okból kifolyólag folyton elkezdett viszketni a fejem. Nagymama mindig észrevette, amikor elfáradtam. Olyankor jött, átvette tőlem, és lerázta a lisztet a kezemről. Mintha valami mágikus trükköt tudott volna, a formátlan, ragadós massza pillanatok alatt szép, kerek cipóvá formálódott a keze alatt. Azóta megtanultam a szitálás értelmét. A szita felfogja az esetleges csomókat, kiszellőzteti a lisztet, mely így könnyű porrá vékonyodik, és sokkal jobban elvegyül a többi hozzávalóval.
Amikor a liszt szitálásának értelmére gondolok, mindig eszembe jut, amit Lukács 22:31–32 szerint Jézus Péternek mondott. Sátán ki akarta „rostálni”, szitálni a tanítványt, ezzel bukását remélve. A legtöbben, Péterhez hasonlóan, Krisztushoz fordulunk. Szeretjük, és úgy véljük, hogy követjük Őt. Sokszor azt gondoljuk, hogy minden választ ismerünk, de a róla alkotott képünk még mindig hiányos. Igen, eléhozzuk gondjainkat, igazságunkat, bűneinket és vágyainkat, de legtöbbször azért, mert szeretnénk elfogadtatni vele a mi terveinket. Azonban ha formálható anyaggá szeretnénk válni az Ő kezében, akkor Jézus át kell, hogy rostáljon, ki kell szitálnia az életünkből a bűn ránk tapadó csomóit, mint az önzést vagy a rossz magatartást.
Jó érzés ez? Dehogyis!
Ennek ellenére mikor a szitálás véget ér, mi, mint egy friss, forró zsömle, csodálatosan megállhatunk előtte, és együtt dolgozhatunk vele, erősítve testvéreinket az Úrban.
Sommer E. Williams