Az Ő idejében

„Mert énáltalam sokasulnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit.” (Példabeszédek 9:11)

Késő délután volt, mire a látogatók és a nővérek jövésmenése megszűnt a kórházban. Az intenzív osztályon ültem, az alkonyati fény beszűrődött az ablakon, épp csak kivehetővé téve az ágyban mozdulatlanul, mesterséges kómában fekvő férjem alakjának körvonalait. A szervezete működését jelző monitorokon számok váltakoztak, jelezve, hogy semmit nem javult az állapota.
A férjem már napok óta félig kómás állapotban volt. Az orvosok és a nővérek mindent megtettek javulása érdekében, és sokan imádkoztak érte. Tim szervezetében számos szövődményt okozott a leukémia, és állapota inkább romlott, mint javult.
A 17 kemoterápiás kezelés után egyetlen hajszála sem maradt, és 108,8 kilójáról csontsovány öregemberré fogyott.
Minden alkalommal, amikor meglátogattam a kórházban, azt reméltem, hogy az Úr átsegíti őt ezen, ahogy máskor is tette. Így imádkoztam: „Ha még tehet valamit érted, akkor kérlek, mentsd meg az életét!” A telefon csengése zökkentett ki csendes elmélkedésemből. Bell lelkész hívott, aki éppen a szokásos szerda esti imaórán vett részt, és Tim állapota felől érdeklődött. Miután elmondtam, hogy sajnos minden változatlan, ő biztosított róla, hogy néhány gyülekezeti taggal együtt különleges imaalkalmat tartanak érte.
Amint letettem a telefont, felálltam, hogy megmozgassam elgémberedett csontjaimat, amikor pár perc elteltével észrevettem, hogy mindkét képernyőn változni kezdenek a számok: az egyiken emelkedtek, a másikon csökkentek, majd mindkettő egyszerre megállt. Az értékek azt mutatták, hogy Tim állapota stabilizálódott és normalizálódott.
Ennek már mintegy 10 éve, és Tim azt mondta, csak az orvosok és mások jelentése alapján tudja, hányszor jutott egészen a halál küszöbéig, mivel ő maga nem emlékszik erre. Isten megáldotta és meghosszabbította férjem napjait, hogy bizonyságot tegyen az Ő jóságáról és hatalmáról.

Jane Moody