myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 9., hétfő

Március 9. - Az idő értéke

„Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.” – Kol 4:5

Otthonunkban kifüggesztettük az „Életelvek” 12 pontját, szépen bekeretezve. Az első elv: „Az idő értéke”.

2015. november 27-én kaptam meg a határidőt jogi tanulmányaim záró szakdolgozatának összegzésére. Mivel a legjobb munkát akartam végezni, időben, már hónapokkal előtte nekifogtam. Már januárban megfogalmaztam az első piszkozatot. A végleges szöveget 2016. március 8-án, egy perccel éjfél előtt fejeztem be.

Elérkezett március 9-e. Biztos voltam benne, hogy időben leadom a dolgozatot, habár minden szerdán gyakorlati képzés volt az új munkahelyemen. Délelőtt 11-kor, mielőtt elmentem otthonról, kiegészítettem a munkát néhány bejegyzéssel. Délután fél ötkor értem haza, és még egyszer átolvastam a szöveget. Minden fontos mozzanatot érintettem, így magabiztosan, de sietve mentem vissza az irodába este fél kilenc körül, hogy megírjam a végleges változatot. Gyorsan gépeltem, időnként megálltam leellenőrizni, hogy biztosan ne csússzon be hiba. Kezdtem aggódni a határidő miatt, de a „Meg tudod tenni!” önbátorítással elhallgattattam a félelmeimet. Az aggodalom valósnak bizonyult, hiszen éjfélig be kellett küldenem.

Tíz perccel a határidő lejárta előtt végre beírtam a felhasználónevet és a jelszót, és a dolgozatot 23 óra 56 perckor sikerült elküldenem. Ha bármi csekélység – egy áramkimaradás, vagy hálózati kapcsolat-akadozás – közbejött volna, nem sikerült volna a határidőn belül maradnom.

Az idő véges. Egyetlen másodpercet sem hozhatunk vissza. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4:13) Megtanultam értékelni az időt és bölcsen felhasználni minden percet. Amennyiben nem így teszünk, az szükségtelenül aggódáshoz, vagy éppen elszalasztott célokhoz vezet. Kérem Istent, Aki az időt és a bölcsességet adja, hogy segítsen a leghasznosabban kihasználni az időt.

Sonya Simms

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.