2020. március 3., kedd
Március 3. - Többé nem látod őket
„Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely Egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.” – 2Móz 14:13
Már néhány hete próbáltam felmondani a munkahelyemen. Kanadában ez egyszerű folyamat, mivel azonban akkor Ázsiában dolgoztam, ez szinte lehetetlen volt számomra. A főnököm ugyanis megtiltotta, hogy a városban bármilyen más munkát vállaljak. Ennek és különböző más kihívásoknak köszönhetően ez az év elég nehéznek bizonyult. Mégis hálás vagyok Istennek, mert a történtek átformálták a jellemem, és közelebb vontak Hozzá. Habár Isten sokféleképpen dolgozott az életemben, mégis sokszor elfog a félelem. A tegnap is ez történt, amikor a főnököm azzal fenyegetőzött, hogy „feketelistára” teszi az útlevelemet, hogy soha többet ne dolgozhassak itt. Ezt a fenyegetést hallva, elfogott a félelem. Azért maradtam ebben az országban, mert meggyőződésem, hogy Istennek célja van itt velem. Semmi rosszat nem tettem, mégis megtörténhet, hogy mások ármánykodásai megváltoztassák Isten velem kapcsolatos terveit?
Bibliaórám volt egy diákkal. Éppen arról tanultunk, hogy a fáraó nem engedte el Izráel népét Egyiptomból. Akaratom ellenére párhuzamot vontam a történet és a saját helyzetem között, hiszen az én főnököm sem engedte, hogy elhagyjam a vállalatát. A tanulmányozást ott hagytuk abba, hogy a fáraó végül elengedi a népet, de Isten folytatta szívemben a gondolatmenetet, és reggel, amikor felébredtem, 2Móz 14:13 jutott eszembe: „Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek; mert amely Egyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.”
Érdekes, hogy a népnek még a csoda előtt mondta Isten, hogy ne féljen. Még mielőtt kettéválasztotta volna előtte a tenger hullámait, mielőtt Mózes a tenger fölé emelte volna karját.
Jelenleg én sem látom a csodát. Azonban biztos vagyok benne, hogy Isten akkori szavai most hozzám is szólnak: Ne félj! Akkor sem, ha minden reménytelennek tűnik, akkor sem, ha látszólag minden rosszul alakul. Ehelyett állj biztos és szilárd talajon, és lásd meg az Úr szabadítását! Várd meg, hogy Isten eltávolítsa az „egyiptomiakat”. Megtette ezt az izraelitákért, és értem is meg fogja tenni. És érted is!
R. Bowen