2020. március 2., hétfő
Március 2. - Az esküvői ajándék
„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” – Mt 7: 7-8
Néhány évvel ezelőtt, amikor a vőlegényemmel még csak terveztük az esküvőnket, egy nap elindultam megkeresni a legfontosabbat, azt a menyasszonyi ruhát, amit már százszor elképzeltem magam előtt. Mivel nem volt sok pénzünk, időbe telt megtalálni álmaim ruháját. Mindezek tudatában nyolc hónappal hamarabb elkezdtem keresgélni.
Három hónap elteltével még semmivel sem dicsekedhettem. Lassan be kellett látnom, hogy ez a feladat nehezebb volt, mint gondoltam. A hónapok csak úgy repültek, és hat héttel az esküvő előtt még mindig nem volt ruhám. Annyira kétségbeestem, hogy elkezdtem mindenfélét vásárolgatni, mindenféle ruhákat próbálgatni.
Két héttel az esküvő előtt, hazafelé menet a buszon, elkezdtem komolyan imádkozni ezért a problémáért. A mennyei Atyától kértem segítséget. Alázatosan bocsánatot kértem, amiért csak kétségbeesésemben fordultam Hozzá. Hirtelen egy hangot hallottam, olyan tisztán, mintha csak a rádióból szólt volna: Menj a State utcai Carson üzletbe!
Már ötször voltam a Carsonban! – háborogtam magamban. Mivel továbbra is hallottam ezt a hangot, gyorsan leszálltam a buszról, és visszafordultam az üzletbe. Hittel léptem előre. Amint bementem és leléptem a mozgólépcsőről, azonnal megláttam három ruhát az első sorban. Pontosan az volt, amiről mindig is álmodtam, három különböző méretben. Az eladó elmondta, hogy csak ez a három menyasszonyi ruhájuk van, és ezek is alig tizenöt perce érkeztek. Az egyik éppen az én méretem volt, így azonnal meg is vásároltam, és nem győztem megköszönni Istennek ezt a csodálatos esküvői ajándékot, a hosszú, elefántcsontszínű selyemruhát, diszkréten kivarrva gyönggyel és csipkével.
Hálásan köszönöm még egyszer, Atyám, ezt a csodálatos ruhát!
Neked milyen segítségre van ma szükséged?
Cynthia A. Hart Knott