myBible logó myBible
Fiókom

2020. március 1., vasárnap

Március 1. - A lélek elemei

„Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, név szerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.” – ApCsel 9:36

„Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést.” – Kol 3:12

Karácsony előtt a férjemmel vásárolni mentünk egy nagy bevásárlóközpontba. Amikor az egyik ékszerüzlet előtt mentünk el, a férjem belépett, hogy kicseréltesse az elemeket az órámban. Néhány perc múlva az óra újra működött.

Legnagyobb meglepetésünkre az üzletvezető széles mosollyal közölte, hogy nem került semmibe, és máskor is sok szeretettel vár bennünket. Majd boldog karácsonyt kívánt. Ez egy kedves gesztus volt, a közelgő ünnepek szellemében.

Az óra eleméhez hasonlóan a mi elemeink is kimerülhetnek. Ehhez számos tényező járulhat hozzá: nehéz anyagi helyzet, családi krízisállapot, betegség, valakinek az elvesztése.

Ma lehetőségem volt feltölteni valakinek az elemeit. Ti is rendelkeztek ezzel a képességgel. Valaki lelki „elemeinek” a feltöltése nem időigényes. Elegendő hozzá egy őszinte mosoly, egy gyengéd érintés. Megtehetjük úgy, hogy egy magányos személy mellé ülünk a gyülekezetben, meghívunk valakit ebédre, meglátogatunk egy beteget. Minden apró kedvesség (mint egy ingyenes elemcsere) hozzájárul mások lelki „elemeinek”  feltöltéséhez.

Amikor úgy érzem, hogy lelki „elemeim” lemerülőfélben vannak, hálásan gondolok azokra, akik időt és energiát szentelnek rám. Ez lehet bármilyen csekélység, de a hatása óriási.

Azt javaslom, legyünk jelen ma valakinek az életében bármilyen csekélységgel, mely azt sugallja, hogy gondolunk rá.

Annyira hálás vagyok, hogy vannak ezen a földön emberek, akik apró figyelmességekkel kedveskednek másoknak, feltöltve azok lelki „elemeit”.

Bonnie R. Parker

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.