Áldások

„A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.” (Zsidók 13:16)

Húsz név! Fogalmam sem volt róla... Ennyien jelentek meg a gyülekezeti közlönyben mint házhoz kötöttek. Ők azok, akik nem tudnak gyülekezetbe járni. Hiányoznak az istentiszteletekről és a közösségi alkalmakról. Nem tudtam, hány gyülekezeti tagot tudok meglátogatni, de elkezdtem kiszámolni a látogatásokra szánt időt. Számításaim szerint meglehetősen sok időt vesz majd igénybe, ameddig végigmegyek a listán.
Ám hirtelen egy ötletem támadt.
Keresek egy kis verset, felírom egy üdvözlőlapra, majd elküldöm nekik e-mailben. Még ha nem is tudok mindenkit meglátogatni, mindenki kap egy kis bátorítást. Ezt meg is tettem. Azt gondolva, hogy ezzel kész is van a feladatom, elégedetten kipipáltam a teendőim sorából, és folytattam a megszokott életem.
A következő napokban néhány hölgytől érkezett is visszajelzés, akik megköszönték, hogy gondoltam rájuk. Üzenetüket olvasva elfogott a szégyenérzet. Hirtelen minden megváltozott. Most már nem nevek voltak egy listán, hanem valódi emberek érzelmekkel, szükségletekkel, reményekkel, álmokkal. Pontosan olyanok, mint én, annyi különbséggel, hogy ők az idejük nagy részét egyedül töltötték, mert kevesen és ritkán látogatták őket.
Rádöbbentem, hogy úgysem tudom olyan gyakran felkeresni őket, ahogy szeretném, elhatároztam tehát, hogy mindenképp folytatom az üdvözlőkártyák rendszeres küldését. 2003-tól kezdődően a lista folyamatosan bővült olyan személyekkel, akik valamilyen okból támogatásra, bátorításra szorulnak.
Most már gyülekezetem minden tagja kap minden hónapban egy üdvözlőlapot a gyülekezeti közlönnyel együtt. Verseket írok ezekre a személyre szabott üdvözlőkártyákra, melyek postai úton vagy e-mailben jutnak el a címzettekhez, most már az ország határain kívül is. Egyes versek már nyomtatásban is megjelentek.
Az Úr mindannyiunkat megajándékozott valamivel, amit mások áldására használhatunk. Gyakran olyan módszerek által, melyekre korábban nem is gondoltunk.

Marcia Mollenkopf