Nyugalom a viharban

„Mikor a hajóra szállt, követték Őt az Ő tanítványai. És ímé, nagy háborgás lőn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborították a hullámok; Ő pedig aludt. És az Ő tanítványai hozzámenvén felköltötték Őt, mondván: Uram, ments meg minket; mert elveszünk. És mondta nékik: Mit féltek, ó, kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén megdorgálta a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség. Az emberek pedig elcsodálkoztak, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki?” (Máté 8:23–27)

Egy alkalommal, mikor Jézus a tanítványaival épp átkelt a tengeren, erős vihar kerekedett, amely nagymértékben gátolta az előrehaladásukat. A tanítványok féltek, és Krisztust keresték. De a Mester aludt. Képzeljétek el, az erős vihar ellenére Ő nyugodtan aludt.
A mi életünkben is vannak időszakok, amikor először nem találjuk Jézust. Az ördög azt suttogja, hogy Ő alszik, és nem érdekli, mi történik az életünkben. A Biblia azonban tisztán és világosan rámutat arra, hogy a Megváltó nem közömbös irántunk. Őt valóban érdekli az életünk, a gondjaink, mindig a mi oldalunkon áll, és soha nem hagy egyedül. Bátorítalak, a körülményektől függetlenül pihenjünk nyugodtan, mert mindannyiunknak számos vihart kell átélnünk az életben, ameddig elérjük az örökkévalóság biztos partjait. Krisztus figyelmeztetett is a viharokra: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságotok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) Az elkerülhetetlen viharok közepette ne feledjük, hogy aki az óceánt teremtette, a viharokon is uralkodik.
Isten ismeri a körülményeinket, és azért engedi meg ezeket az életünkben, hogy jobban megismerhessük Őt.

Sandrene Foster