myBible logó myBible
Fiókom

2021. szeptember 24., péntek

Sorsfordító

„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (János 13:35)

Kiskoromban a szüleimmel egykorú emberek gyakran az 1955-ös Janet hurrikánt említették referenciapontnak, vagyis a hurrikán előtti, illetve utáni eseményekről beszéltek. Gyerekként nem tudtam megérteni, miért volt ez annyira nagy dolog. Ebből az következett, hogy elkezdtem a hurrikánokról érdeklődni, olvasgatni. Szerettem volna átélni egyet. Végül a „Vigyázz, mit kívánsz!” esetemben is beigazolódott. Sok év elteltével most már az én életem is az 5-ös kategóriájú Irma hurrikán előtti és utáni időszakra tagolódik (2017-ben).
A megszokott életem egy éjszaka alatt megváltozott. Nem tehettem többé, amit azelőtt, például gondolni sem mertem a mosógéphasználat luxusára, mint a meleg vízzel való zuhanyzásra sem. Az élelemválaszték jelentősen megcsappant, és a világosság is nagyon értékessé vált. 100 napot töltöttünk elektromos áram nélkül, a jég kezdett létszükségletté válni. Az egyik helyi gyülekezet épülete is teljesen használhatatlan lett. Az iskolai évet nem lehetett megkezdeni, a gyerekeknek nem volt hova iskolába járniuk. Életünk egyik területe sem maradt érintetlenül.
Hét hónappal később családunk és barátaink még mindig a hogylétünk felől érdeklődtek. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy szigetünkön és annak lakóin is mély nyomokat hagyott ez a trauma.
Ezek a pillanatok alatt bekövetkezett változások egy másik területre terelték a gondolataimat. Elrendeztem a dolgaimat Jézussal? Az életem tükrözi a bekövetkezett változásokat? Még mindig ugyanazokat a régi szokásokat gyakorlom, mint azelőtt? Az emberek észreveszik, hogy változás történt az életemben, és felismerik ennek okát? Türelmetlenül várom az Ő visszajövetelét?
Miközben ezeket a sorokat írom, már egy hete visszavezették a kábeltelevíziót. Hét hónap telt el nélküle. Már elfelejtettem bekapcsolni is. Kezdünk visszatérni egy új, „normális” kerékvágásba.
Bízom benne és azért imádkozom, hogy miután mindannyian megtapasztaltuk Isten megváltó kegyelmét, elmondhassuk, hogy életünk nem maradt érintetlen, új életet nyertünk Krisztusban, korábbi szokásaink már nem vonzanak, és a Jézussal való elszámolásunk sorsfordító volt.

Michal Herry-Romney

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.