myBible logó myBible
Fiókom

2021. szeptember 22., szerda

Isten irányítja ösvényed

„Minden te utaidban megismerd Őt; akkor Ő igazgatja a te utaidat.” (Példabeszédek 3:6)

Nyugdíjba vonulásom után az evangélium terjesztésével szerettem volna foglalkozni. Idősebbik, asszisztensnő lányom javaslatára a helyi kórháznál próbálkoztam. A Szentlélek vezetésével betegkísérőnek jelentkeztem. A program azt célozza meg, hogy a bátorításra szoruló páciensek, illetve akik bizonytalanul járnak, és könynyen eleshetnek, plusz segítséget kapjanak. Reggeli áhítatom idején általában kértem az Urat, hogy olyan személyekhez irányítson, akiknek hallaniuk kell Jézus szeretetéről. Egy nap egy olyan pácienshez küldtek, aki látszólag nem kedvelte a látogatókat. Bemutatkoztam neki, de figyelmen kívül hagyott. Ennek ellenére három órán keresztül a hölggyel kellett maradnom a kórteremben. A Szentlélek ihletésére éneklésre gondoltam. Megkérdeztem, zavarná-e. Nem válaszolt. Elbátortalanodtam, de énekelni kezdtem, majd elolvastam a 23. és a 91. zsoltárt. Távozásom előtt biztosítottam róla, hogy Jézus szereti őt.
A következő alkalommal a nővér ugyanabba a kórterembe irányított. Amikor beléptem, mintha a nő elmosolyodott volna. Kifejeztem elismerésem, és újra biztosítottam, hogy Jézus szereti őt. Megkérdeztem, hogy zavarná-e az énekem. Felnézett, és én énekelni kezdtem. Megkérdeztem, melyik a kedvenc bibliai része. „A zsoltárok” – válaszolta röviden. A Szentlélek ihletésére legkedvesebb bibliai szereplőmről, Dánielről beszéltem neki. Röviden bemutattam neki a próféta történetét a Babiloni Birodalomban. Ő ezt figyelmesen hallgatta.
A következő látogatásom alkalmával újra kezdeti állapotában találtam, nem beszélt, nem vett rólam tudomást. Énekeltem, majd olvastam neki a zsoltárokból. Elmondtam, hogy Jézus szereti, és én is szeretem őt. Negyedik alkalommal már örömmel fogadott, és mesélt a családjáról. Így fedeztem fel, hogy egy időben együtt dolgozott a férjemmel. Három órán keresztül csak ő beszélt. Akkor nem tudtam, hogy a nővérek miért küldtek folyton engem az ő kórtermébe. Később tudtam meg, hogy ez a hölgy kimondottan ezt kérte tőlük. Ezután lényegesen javulni kezdett az állapota. Megígértette velem, hogy hazamenetele után is tartom vele a kapcsolatot, és így is tettem. Elmondása szerint Isten egy angyalt küldött hozzá, hogy kimentse őt a mély depressziójából.
Jézus evangéliumának bemutatása több formában is megvalósulhat, még akkor is, ha nem rendelkezünk a prédikálás, a tanítás vagy a könyvevangelizálás talentumával. Az Úr utunkba hozza az embereket, akiknek hallaniuk kell róla. Hálás vagyok, hogy erre felhasznált engem.

Flore Aubry-Hamilton
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.