Hurrikán és csoda (1.)

„Téríts vissza, Uram, magadhoz, és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.” (Jeremiás siralmai 5:21)

Zsenge, új levelek nőttek a mangó-, a gránátalma-, az akiszilva-, a cseresznyeés a szúrszopfán. Mi olyan különleges ezekben az új levelekben? Hát nem hoznak gyakran a fák új leveleket? De igen, de ezek a levelek a túlélésről, Isten helyreállító erejéről, az újjászületés lehetőségéről beszélnek. De kezdjük az elején!
A 2017-es nyár kimondottan gazdag gyümölcstermést hozott Saint Croix-ban (USA, Virgin Islands). Rengeteg mangó termett, az avokádók alacsonyan csüngtek a megrakott ágakon. Azonban bármennyire is élveztük a sok gyümölcsöt, tudtuk, hogy ez egy vagy két hurrikánt jelez ebben az évszakban. Az időjárás-előrejelzés is aktívabb hurrikántevékenységet jósolt erre a szezonra. Majd meg is érkezett a Harvey hurrikán a Mexikói-öbölbe, elpusztítva a texasi Houstont (USA) és környékét, a lehullott hatalmas víztömeg pedig nagy áradásokat okozott. Imádkoztunk Houstonért, és feltételeztük, hogy mi biztonságban vagyunk. Mert Houston távol esett tőlünk.
Két héttel később az Irma hurrikán is megjelent az Atlanti-óceánon. Nemsokára 5-ös erejűvé nőtte ki magát, és már felénk tartott. Mi Saint Croix-ban vártuk, de észak felé fordult, és a mellettünk levő hat szigeten rombolt 298 km/óra sebességű széllel. Minket Saint Croix-ban megkímélt, így fellélegeztünk. Örömünk azonban tiszavirág-életű volt, mert tíz nappal később, szeptember 19-én a szintén 5-ös erősségű Maria hurrikán lecsapott Saint Croix-ra. Egész éjjel ördögien zúgott, süvített. A szél elérte a 282 km/órát, és úgy szakította le a házak galvanizált lemez tetejét, mint a füzetlapokat. Több száz éves fákat csavart ki gyökerestül, mint valami gyomnövényeket. A magasfeszültségű oszlopok fogpiszkálóként repkedtek, maguk után vonszolva a vezetékeket. Maria hatalmas mennyiségű vizet is zúdított a házakra. A házunkban mindent elöntött a víz, az ágyakat, a kanapékat, a szőnyegeket. Mi pedig a fürdőszobai mosdókagyló alá és a szekrényekbe bújva imádkoztunk az életünkért. A hurrikán recsegő-ropogó hangjaiból következtettünk, hogy épp egy újabb tetőt szakított le, vagy ablakokat tört ki. A véget nem érőnek tűnő órák után végre hajnalodni kezdett. „Csendesítsd le a szelet, és állítsd meg az áradást, Uram!” – imádkoztunk.

Annette Walwyn Michael