myBible logó myBible
Fiókom

2021. szeptember 16., csütörtök

Szüntelen imádkozzatok!

„Imádkozott Anna, és mondta: Örvendezik az én szívem az Úrban, felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, mert szabadításodnak örvendezek én!” (1Sámuel 2:1)

Lányom, Kiki a tengerpartra készült azon a forró, májusi vasárnapon, azonban a szeszélyes floridai (USA) időjárás, úgy tűnt, keresztülhúzza a terveit. Az előrejelzés szerint 100% volt a csapadék eshetősége. Kiki biztos volt benne, hogy Isten meghallgatja korábban elmondott imáját, és esőmentes, szép napja lesz a csodálatos Anna Marie-sziget partján. Orlandóból elindulva fekete felhők kísértek minket, és eszembe jutott Jób vitája Istennel, aki az eső tárházának tulajdonosa (Jób 38:22). Imádságos lélekkel folytattuk utunkat.
Már 1,5 órája utaztunk, amikor az időjárás hirtelen rosszra fordult. Elhatároztuk, hogy letérünk az autópályáról, és újra átgondoljuk a tervünket.
Láttam lányom arcán a csalódottságot, így csodáért imádkoztunk Istenhez. Aznap férjem unokahúga is velünk tartott, aki egy keleti vallás követője volt, de érdeklődött a kereszténység és Jézus iránt. Alig fejeztük be az imát, a nap sugarai át is törték a sötét felhőket. Szerencsésen kiértünk a partra, és egy csodálatos, napfényes délutánt töltöttünk el együtt, a férjem unokahúga pedig első kézből volt tanúja az ima erejének. Aznap a lányom Istenbe vetett hite arra emlékeztetett, hogy időnként az ellenség az élet viharaival fenyeget minket, de mi kitartóan bízzunk az Örökkévalóban.
Bár Peninna folyton kötekedett és gúnyolódott vele, Anna kitartóan imádkozott Istenhez gyermekért, majd nemcsak Sámuelt, Izrael egyik legnagyobb vezetőjét szülte meg, hanem az Úr megnyitotta a méhét, „és szült három fiút és két leányt” (1Sám 2:21). Lehet, hogy ma az ellenség kötekedik veled férjed, egyik családtagod vagy egy barátod által. Lehet, hogy fizikai, társadalmi vagy éppen lelki jellegű terheket cipelsz. Lehet, a gyermekeid elhagyták azokat a keresztény értékeket, amelyek szerint nevelted és tanítottad őket, de ne csüggedj! Ne veszítsd el a reményt! Isten hűséges, így biztosak lehetünk benne, hogy lecsendesíti az élet viharait, majd békességet és napfényt áraszt szívünkbe, lelkünkbe.
Drága Jézus, bármilyen helyzetben legyek is ma, tudom, hogy neked csodálatos terved van. Segíts, hogy imádkozzam, és bízzam benned egészen ennek beteljesedéséig.
Isten mindig meghallgatja az imánkat, és válaszol rá!

Sandralee Mars
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.