Szeretet és adomány

„Jöjjetek énhozzám…, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11:28)

Van néhány fiókom a különböző közösségi oldalakon. Nincs bajom a közösségi médiával, de gyűlölöm azokat a pillanatokat, amikor egészen elveszek mások életének eseményeiben. Íme, hogy is történik: csak görgetek és görgetek, míg azon nem kapom magam, hogy életemet mások életéhez hasonlítom. Szinte eltévedek a különböző bejegyzések között, ez azt mondta, a másik így válaszolt, stb. Ilyenkor egyszerűen kikapcsolom az egészet, és otthagyom. Ez a folyamat egészen kimerítő tud lenni.
Ülök szobám csendjében, becsukom a szemem, hallgatom a saját légzésem, és azonnal csodálatos békesség tölt el.
A fejem kitisztul, és újra képes leszek saját valóságomra összpontosítani. Megnyílhatok azok előtt, akik jelenlegi életem részei.
Miért hasonlítanám magam egy fényképhez vagy egy bejegyzéshez, amely egy másik ember valósága, vagy nem? Ez szűklátókörű és gyerekes a legjobb esetben. Valahogy így:
„Mikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13:11–13)
Ilyenkor felteszem a kérdést: „Honnan tudom, hogy ez igaz? Mire számíthatok? Mit gondol mennyei Atyám rólam és az életemről?”Az Instagram, a Snapchat, a Facebook világában mi, emberek, összehasonlítjuk az életünket és a döntéseinket másokéval, és ez egyre gyakrabban előfordul. A valóságban azonban egyedül Krisztushoz kellene hasonlítanunk magunkat. Egyszerűen csak szeressük egymást, és ne feledjük, hogy Isten már eleve szeretett minket.
Hogy nézne ki Jézus örökkévaló szelfije? Az én elképzelésem szerint: egy mosolygó arc, csillogó szemek, hívásra kitárt karok. Mindannyiunkat magához hív szeretettel, mint az Ő gyermekeit. A bejegyzés pedig így szólna: „Gyertek hozzám, és én nyugalmat adok nektek.”

Joey Norwood Tolbert