2021. szeptember 12., vasárnap
A konyha zárva
„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem.” (Máté 25:35)
Megkértek valaha olyasmire, amit nem akartál megtenni? Valamire, amit muszáj volt elvégezned? Hát ez az én gondom. Minden alkalommal, amikor a gyülekezetben kijelentik, hogy egyik-másik családnak élelemre van szüksége, mert a szakács beteg, balesetet szenvedett, vagy éppen elhunyt, összeszorul a gyomrom. Általában feltételezem, hogy akik szeretnek sütni-főzni, majd jelentkeznek. Olyanok, akik a vendégszeretet ajándékával rendelkeznek.
A legutóbbi alkalommal a kérés hosszú időre szólt. A „több kéz tovább ér” szlogen nyomása alatt úgy éreztem, nekem is kell ételt készítenem. Nem tartom magam önzőnek, de a főzés egyszerűen nem az erősségem. A konyhámban ki is tettem két táblácskát, amelyeket a lányomtól kaptam, aki természetesen nagyon jól ismer engem. Az egyik a hűtőszekrény ajtaján díszeleg: „A konyha zárva – elegem van a főzésből”, a másik a hűtő tetején hirdeti: „Szállás és reggeli – mindkettőt te készíted.”
Magammal vitatkozva így érveltem: „Nincs elegendő időm és energiám, hogy nekik és nekünk is tudjak ételt készíteni. Máskülönben nem is egy városban lakunk, és nekem szükségem van az edényeimre. Ugyanakkor sokba is kerülne.”
Tárzuszi Saulhoz hasonlóan én is „az ösztön ellen rugódoztam” (ApCsel 9:5), hisz tudtam, hogy csak néhány hölgy jelentkezett, és ők nem fogják sokáig bírni a plusz megterhelést. Minden kifogásom ellenére nem tagadhattam meg: „Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.” (Mt 7:12) És ha én lennék a helyükben…?
Annak ellenére, hogy nem akartam főzni, mégis feliratkoztam két teljes ebéd elkészítésére. És tudjátok, mit? Nem is bántam meg. Jól éreztem magam, és az illető család hálásan köszöntetet mondott érte.
Ha teszünk valamit másokért, a legjobb fizetség Isten ígérete: „Felelvén a király azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Mt 25:40)
Igazából Jézusnak adtam enni!
Donna Meyer Voth