myBible logó myBible
Fiókom

2021. szeptember 11., szombat

Amikor rövid az idő

„Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten.” (2Krónika 20:15)

Mindannyiunknak vannak nehézségeink, de előfordulnak olyan gondok, amikor már a kezdet kezdetén tudjuk, hogy teljességgel képtelenek leszünk egymagunk megoldani. Ilyenkor Istenbe vetett hittel megyünk előre.
Néhány évvel ezelőtt egy daganat, egy leiomyosarcoma (egy rosszindulatú sejtburjánzás a simaizomzatban) támadta meg a testemet. Egy CT-vizsgálat során derült fény erre a mandarin nagyságú daganatra, amely rákapaszkodott, és majdnem elzárta az egyik vénámat, ami a test alsó részéről vezeti a vért a szívbe. Helyi kezelőorvosom továbbküldött a michigani (USA) Ann Arbor Egyetemi Kórházba.
Elolvastam Jósafát imáját 2Krónika 20:6–12-ből. Nekem is volt egy ellenségem, amely megtámadta a testem. Vajon sikeres lesz a műtét? Az Úrhoz fordultam imában. Az idő rövid volt, a beavatkozás egyre sürgősebbé vált. A tervezett műtét 6–8 órát vett igénybe, előtte pedig bizonyos vizsgálatokat kellett elvégezniük, hogy azokból megállapítsák, a szervezetem kibírja-e ezt a nagy traumát. A sebészcsapat elvágja a vénát, kiveszi a daganatot, majd helyreállítja a vénát, de ideiglenesen egy sönt segítségével a testemen kívülre vezetik ezen át a vért. Ha az előzetes vizsgálatok nem mutatnak jó eredményt, akkor már szóba sem jöhet a műtét. Minden vizsgálat sikeresnek bizonyult, de a sebész még mindig azt mondta, hogy nem a legjobbak a túlélési esélyeim, és minden eshetőségre felkészülve rendezzem el az életemet.
A formanyomtatványok kijelentéseit egészen más fényben láttam most, amikor megvolt az esély rá, hogy soha többé nem megyek haza. Az olyan megfogalmazások, mint: „ne élesszék újra”, „szervdonor”, egészen új értelmet nyertek számomra. Szétválogattam a személyes okmányaimat, és elmondtam a testvéremnek, hol találja a végrendeletemet, a biztosításaimat és még néhány hasznos dolgot abban az esetben, ha nem térnék haza.
A hitem egyre növekedett, ahogy a műtét kiírt időpontjához közeledtem. Békesség töltötte be a lelkem, amint együtt imádkoztam a családommal és a gyülekezettel. Újra és újra felidéztem magamban 2Krónika 20:15 és Ésaiás 26:3 verseit: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.”
Mivel kell ma szembenézned, kedves testvérnőm? Az életben semmire nincs biztosíték, de mindenre van erőnk, ha Isten a mi oldalunkon áll. Nem tudom, meddig tart ki ez a megműtött véna, de idézem, amit Jaháziel mondott Jósafátnak: „Ne féljetek és ne rettegjetek… mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten.” (2Krón 20:15)

Betty J. Yancey
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.