Őszi levelek

„Ennekutána míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek.” (1Mózes 8:22)

Édesanyám néhány évvel ezelőtt halt meg. Abban a házban lakott, ahol én és a testvérem is felnőttünk. Minden évben komoly kihívást jelentett az udvaron összegyűlt őszi levelek elseprése. Amikor anya még élt, nem szerette, ha az övé az egyetlen avarral borított udvar a környéken.
Rég elmúltak azok a napok, amikor a szomszéd gyerekek felajánlották, hogy egy kis zsebpénzért cserébe elgereblyézik a faleveleket. Manapság már senki nem akarja ezt a munkát elvállalni. Nem sikerült találnom megbízható személyt, akire ezt évről évre rábízhattam volna. Édesanyám halála után azzal is szerettem volna megadni neki a végső tisztességet, hogy mindig gondosan rendben tartom az udvarát.
Anyukám halála után megkértük a szomszédokat, hogy értesítsenek, ha valami furcsa mozgást észlelnek a háznál vagy a ház körül. Azon az őszön is próbáltam keresni valakit a levelek összegereblyézésére. Egy nap, csupán néhány hónappal édesanyám elvesztése után, hangüzenetet kaptam az egyik szomszédjától. Úgy alakult, hogy egy lelkész lakott pontosan mellette, és ő hívott fel. Az üzenet így szólt: „Tudom, hogy még biztosan gyászoltok, de kérlek, szedjétek össze a leveleket, mert a szél széthordja őket mások udvarára.” Ez nagyon szíven ütött. Illetlennek, gorombának, meggondolatlannak és közömbösnek tartottam a kérését.
Végül sikerült feltakarítanom az udvart, de azóta is minden év szeptemberében elfog a stressz, hogy találjak valakit az udvaron felgyülemlő száraz levelek összeszedésére. Gondolom, kitaláltátok, hogy hatalmas mennyiségű falevél hullik le minden ősszel. Tulajdonképpen már egyfajta viccet csináltam ebből minden évben, és azt szoktam mondogatni, hogy a mennybe jutva majd megkérdezem az Urat, milyen leckét akart nekem megtanítani évről évre a rengeteg lehullott falevél által. Nem akartam több telefonhívást kapni az illető szomszédtól, mert szerettem volna, ha keresztény kapcsolatban maradunk, bár más gondok is adódtak már vele édesanyám halála óta.
Az elmúlt évben, miután rengeteg telefonhívást lebonyolítottam, és sokat imádkoztam, hogy az Úr segítsen találni valakit, ami végre összejött, azonban az illető nem jelent meg. „Uram, tudod, mennyire stresszel engem ez a helyzet évről évre. Miért nem találok senkit, aki elvégezné ezt a munkát? Mi ebben a tanulság? Kérlek, segíts meglátnom és felfedeznem!”
Tisztán hallottam Atyám válaszát: Miből gondolod, hogy valami leckét szeretnék ezáltal megtanítani neked? A leckét neki (a szomszédnak) adtam. Mindig kértem Istent, hogy használjon fel engem. De soha nem gondoltam még erre. Imádkozom, hogy a szomszéd nyíljon meg, és tudja elsajátítani a leckét. Lehet ez a türelem leckéje? Alig várom, hogy elérkezzen egy stresszmentes ősz.

Angèle Peterson