2021. szeptember 6., hétfő
A bűneid elárulnak téged
„Az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok, és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezékiel 36:27)
Minden annyira ártatlanul kezdődött. Elsősorban egy tengerentúli útra készültünk, amely még a szombati órákban vette volna kezdetét. Majd miközben a kapunál a beszállásra vártunk, kikerestem a telefonomon az Amazon honlapján annak a könyvnek az ajánlását, amelyet a prédikációm szemléltetéséül kívántam használni.
Nem is lehetett volna ennél szombatibb. Aztán történt valami.
Ahogy megpróbáltam egy új ablakban megnyitni a könyvajánlót, az ujjam valahogy megcsúszott, és megnyomtam az azonnali vásárlás gombot, ami egyenesen a fizetéshez irányított. Szombat lévén kényelmetlenül éreztem magam, de nem estem pánikba, hiszen amúgy is terveztem a közeljövőben megszerezni ezt a könyvet. Azonban csak nem múlt el a kellemetlen érzés. A lelkiismeretem figyelmeztetett. Az volt az egyedüli vigaszom, hogy ez csak egy személyes bűn, ami Isten és köztem marad. Nem ártok vele senki másnak, nem vezetek vele másokat tévútra, bár őszintén sajnáltam a figyelmetlenségemet. Akkor még nem is tudtam, mennyire megbánom majd mindezt.
Egyszer csak megszólalt a telefonom, és én felvettem. A vonal másik végén levő hölgy a hitelkártyámmal kapcsolatban keresett. Most már be kellett vallanom, hogy igenis vásároltam szombaton. A jó hír az, hogy ez a jellegű vásárlás nem volt jellemző rám, ezért hívtak. Hálát adtam Istennek ezért a csekély bizonyságtételért, és elkezdtem magyarázni a hölgynek valószínűleg az ő legnagyobb megdöbbenésére, hogy tévedésből kattintottam a gombra. A helyzet rosszabbodott, mert elmondta, hogy további három vásárlás és fizetési kérés érkezett hozzájuk az elsőt követően. Ezeket nem én indítottam, de megkönnyebbülésemre biztosított róla, hogy azonnal megtagadták a fizetést.
A legrosszabb pedig csak ezután következett: valakinek sikerült a kártyaszámom birtokába jutnia, ezért le kellett tiltanunk a kártyát, és újat igényelnünk. Hetekkel ezután én még mindig szállodáknak, repülőtársaságoknak és autókölcsönző irodáknak telefonálgattam, hogy bejelentsem az új adataimat. El kell viselnünk tetteink következményeit, még ha véletlenül tettük is azokat. Ellen White figyelmeztetett, hogy mindig hűségesen tartsuk be a szombat kezdetét és végét. Ó, mennyire figyeltem ezután erre! Imádkozzunk folyamatosan azért, hogy szerető mennyei Atyánk kegyelme által beteljünk Szentlélekkel, és az Ő útján járjunk.
Ella Louise Smith Simmons