2021. szeptember 4., szombat
Énekeld el dicséretedet
„Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!” (Zsoltárok 95:1)
Helyi gyülekezetünkben ismertem meg Gingert egy konferencián. A családjához voltam hivatalos szombati ebédre. Egész nap a saját otthonomra gondoltam. Türelmetlenül vártam, hogy másnap elutazhassak, és meglátogassam egyik kedves barátomat, aki sajnos az utolsó napjait élte. Ginger otthonában sütkéreztem az ő lelki ajándékának szépségében, gyönyörű énekhangjában. Miközben a konyhában segített, egy csodálatos keresztény dalt énekelt.
Szégyenlős serdülő volt, és egy évvel azelőtt visszautasította a gyülekezeti kórusba való meghívást. Hogy lehet így elrejteni egy ekkora tehetséget?
Délután Gingerrel együtt sétáltunk vissza a gyülekezetbe egy közös kóruséneklésre. Ahogy egymás mellett lépkedtünk, megkértem a lányt, hogy gondolkodjon el, milyen csodálatos talentummal rendelkezik, és milyen elképesztő ajándékot kapott. Sokan közülünk, magamat is beleértve, alig tudjuk kiénekelni a magasabb hangokat. Elnevette magát: „Én Istennek szenteltem a hangomat. Amikor eljön az ideje, Ő felhasználja ezt az ajándékot a szükségletek betöltésére.”
Majd megkérdezte, mennyire várom, hogy hazamehessek. Megosztottam vele a barátom történetét.
„Küzdesz ezzel a veszteséggel?” A csupán 15 éves Ginger nekem szegezte a kérdést, amit magam előtt is eltitkoltam. Igen. Küzdök, szenvedek. A barátom velem egykorú. Nem értem. Bólintottam. Ginger megszorította a kezemet.
A közös éneklés után a kórusvezető feltette a kérdést: „Van valakinek egy kedvenc éneke?” Ginger felemelte a kezét. Büszke vagyok rá. Ahogy az ének elkezdődött, eltűnődtem: Vajon mi indította, hogy most énekeljen? Felvettem a hangját a telefonommal. Nem ismerem ezt az éneket. Hirtelen Ginger hangosabban kezdett énekelni, és a szavak balzsamként érintették a szívemet: „Az Úrban, az Úrban jó nekem.”*
Ahogy énekelt, a barátomra gondoltam. Minden rendben lesz. Gingernek most jött el a „megfelelő pillanata” az éneklésre. Most jött el a pillanat, hogy emlékeztessen a menny magasztos békességére. Hányan ismerjük fel, hogy lelki ajándékunk mikor könynyíthet mások terhén? Szükségét érzem, hogy saját hangommal is dicséretet mondjak olyankor is, amikor nem látom a teljes összefüggéseket.
Dixil L. Rodríguez
* A „Ha szívemben Istennek békéje él” c. ének egyik sora.