Szélmalmok – az élet forrása

„Mert nálad van az életnek forrása.” (Zsoltárok 36:10)

Mindig szerettem a régi szélmalmokat, valamiért nagyon felkeltik a figyelmemet. Mivel szeretek fényképezni, a régi szélmalmok váltak kedvenc fotótémáimmá.
Ausztrália vidéki térségeiben mindenhol lehet szélmalmokat látni. Sajnos vannak, amelyek már teljesen tönkrementek, de mások egész jó állapotban vannak, sőt, működnek is. Még napjainkban is sok helyen a szélmalom jelenti a legtakarékosabb vízpumpálási módszert. Így látják el vízzel a gazdaságokat és az embereket a tanyákon. A vizet a föld alól pumpálják nagy tartályokba, melyekből aztán ivóvizet szűrnek le. A szélenergiával működtetett nagy lapátok egy óra leforgása alatt is hatalmas mennyiségű vizet képesek a tartályokba pumpálni.
A Bibliában sok helyen olvasunk kutakról. A víz felpumpálása a föld alól és kutakban való raktározása elengedhetetlenül szükséges volt embereknek és állatoknak egyaránt. Egy helyen arról is olvasunk, hogy egy asszony egy kútnál sajátított el egy sorsfordító leckét. Ott ismerte meg Őt, aki az egész életét megváltoztatta. Erről János 4:4–42 között olvasunk. A történetben Jézus párhuzamot vont a természetes vízforrások és a lelki víz között. Ennek távolra nyúló eredményei lettek, mert sokan eljöttek, és sokan hittek a Megváltónak. „Felelt Jézus, és mondta néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (13–14. versek)
A kutaknak és a szélmalmoknak azonban hátrányuk is van. A kutak kiszáradhatnak, és az év legmelegebb hónapjaiban a szélcsend miatt a szélmalmok sem működnek. Gyakran a tárolórendszerek nem képesek tiszta ivóvizet biztosítani az embereknek és az állatoknak, ilyenkor pótolni kell a vízkészletet és máshonnan odaszállítani az ivóvizet.
Elképesztő látvány, amikor szarvasmarhák, juhok, sőt, kenguruk és madarak sokasága is felsorakozik egy-egy vízgyűjtőnél, itatónál. Zsoltárok 104:10–12-ben így olvassuk: „[Ő] elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között; megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat. Mellettük lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.” Ez a kép felfrissülést és életet jelent a szomjazóknak. Jézus megismerése, az Ő élő Vize felüdülés és megváltás.
Igyunk hát ebből a vízből!

Lyn Welk-Sandy