2021. szeptember 1., szerda
A tölgyfa tanítása
„Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Galata 5:14)
A charlestoni (Dél-Karolina, USA) Boone Hall ültetvény felé vezető hosszú utat végig majdnem 300 éves tölgyfák szegélyezik. Ezek otthont adnak egyfajta spanyol mohának és egy kúszópáfránynak, melyek erősen az ágakra akaszkodnak. Az évek során ahogy ezek a fák egyre növekedtek és terebélyesedtek, a föld alatt húzódó gyökérhálózatuk lassanként összeért, összekapaszkodott, és hálózatot alkot egyik fától a másikig. Az idegenvezetőnk azt is elmondta, hogy ha az egyik fa valamilyen okból kifolyólag gyengülni kezd, vagy küzd az életben maradásért, a közelében levő gyökerek mintha még jobban felé nyúlnának, hogy bátorítsák, és több tápanyagot szállítsanak a szomszédos, beteg törzsbe a nehézség idején.
Ez új volt számomra, ilyet még nem tapasztaltam, sőt, bizonyítani sem tudtam. Azonban ahogy ezen a lehetőségen gondolkodtam, eszembe jutottak a gyülekezeti barátok. Találkozunk velük szombatonként, látjuk, hogy erősek, egészségesek. De vajon észrevesszük-e rajtuk egy esetleges küzdelem, gyengeség, sérülés, nehézség bármilyen jelét? Elég szorosan kapcsolódunk-e hozzájuk, hogy az istentiszteleten kívül is segédkezet nyújtsunk számukra?
Pál apostol első misszióútján, Barnabással együtt, számos gyülekezetet alapított Galátzia környékén. Pál második és harmadik útján is visszatért ide, hogy meglátogassa ezeket a közösségeket. Amit ott látott és megfigyelt, arra késztette, hogy levelet írjon nekik, és ösztökélje ezeket a fiatal hívőket.
A 6. fejezetben néhány olyan módszert találunk, mellyel bátoríthatunk másokat.
(1) Ha valaki vétkezik, kedvesen vezessük a helyreállítás útjára, (2) hordozzuk saját terhünket, majd segítsünk másoknak is a teherhordásban, (3) osszunk meg egymással bátorító igerészeket, szövegeket e-mailben vagy egy célnak megfelelő üdvözlőlapon, (4) engedjük át a Szentléleknek életünk vezetését, hogy barátainkkal együtt élvezhessük az örök életet, (5) ne fáradjunk bele a jó cselekedetekbe.
Pál nem ezekkel a szavakkal fogalmazta meg tanácsait, de úgy érzem, szavai pontosan olyanok számunkra, mint azon ősi tölgyfák gyökerei, melyek a föld alatt osztják meg egymással a tápanyagot. Ugyanígy kellene kérnünk Istentől, hogy segítsen észrevenni mások szükségét és csendben megfelelő segítséget nyújtani, ahol és amikor szükséges.
Roxy Hoehn