myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 31., kedd

A levél

„Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan odaállunk majd a Krisztus ítélőszéke elé.” (Róma 14:10)
Elgyengült a lábam, amikor kinyitottam a postaládát, és megpillantottam a nekem címzett levelet: felkértek benne, hogy vállaljak tagsági kötelezettséget egy esküdtszékben. A bíróságon pontosan az történt, amitől tartottam. Egy magas szintű tárgyalás volt, és semmiképp se tudtam kivonni magam ebből a szolgálatból. Hiszek az amerikai igazságszolgáltatási rendszerben, ugyanakkor nagyon érzékeny lelkű egyéniség lévén tudtam, hogy amit ott hallok, örök életemre észben tartom majd. Istenhez
imádkoztam segítségért.
Miközben egy földi bíró előtt ülve a kérdéseire válaszolgattam, arra gondoltam, milyen lesz, amikor majd Isten előtt kell megállnom. A helyzet komolysága akkor ütött igazán szíven, amikor az ügyész és a védőügyvéd is kérdéseket szegezett nekem. Őszintén és hűségesen feleltem nekik mindenre, és örültem, hogy csak esküdt minőségben kell megjelennem ezen a tárgyaláson. Amikor a kikérdezés ideje lejárt, hazaküldtek és utasítottak, hogy másnap mikor és hogyan térjek vissza a bíróságra. Mikor másnap visszamentem, tudomásomra hozták, hogy nem választottak be az esküdtszékbe. Hálát adtam Istennek, hogy ebben a helyzetben megfelelő szavakat adott a számba, és kimondhatatlanul boldog voltam, hogy nem kellett részt vennem a peren.
Elgondolkodtam a végső ítéleten, amely nemsokára elérkezik az emberiségre. Azt olvassuk a Bibliában, hogy egy napon mindannyiunknak Isten elé állva kell számot adnunk a földön elkövetett cselekedeteinkről. A törvény helyes oldalán szeretnék állni ezen a rendkívül fontos tárgyaláson, amelynek örök életünk a tétje. A végkifejlet vagy örök élet lesz Jézussal a mennyben, vagy biztos halál Sátánnal és az angyalaival.
Szerencsések vagyunk, hogy Krisztus szeret minket, és meghalt a bűneinkért, hogy amikor megállunk az Atya Isten előtt, Ő védi az ügyünket. Saját vérével fedi el a bűneinket, és már nem állunk ítélet alatt miattuk. Az Üdvözítő már betöltötte a törvény ítéletét értünk.
Imádkozom, hogy mindannyian kérjük Jézus segítségét, hogy amikor a végső ítélet perce elérkezik, Ő mellettünk álljon, és készen legyünk eljövetelekor.
Christa White Schiffbauer

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.