2021. augusztus 30., hétfő
Az anyag és a molekulák Istene
„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2Timótheus 1:7)
„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt, megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ésaiás 41:10)
Néhány nappal ezelőtt korán reggel beszélgettem az Úrral. Bátorító és reményteljesen üzenetet kaptam tőle. Mivel nemrég elveszítettem a szeretteimet, és több
irányból is nehézségek adódtak, bizonytalanul tekintettem a jövőbe.
Ekkor emlékeztetett rá Isten, hogy Ő minden gondnál és bajnál hatalmasabb. Újra megosztotta velem, miként teremtett új életet a vizekkel elöntött mélységekbe, amelyből a mi csodálatos földünk lett, és hogyan lebegett Szentlelke a sötétség fölött, rendet teremtve a rendezetlenségből (1Mózes 1:1).
Emberi eszemmel elképzelni is alig tudom, mekkora energia származott Isten szavából, ahogy a Lélek ereje a lakhatatlan semmit az emberiség csodálatos lakhelyévé változtatta. Ez az erő nekünk is a rendelkezésünkre áll, készen Istentől.
Az anyag és a molekulák Ura a mi rendezetlen, sötét életünkbe is rendet és világosságot tud teremteni. Az Ő Lelke áthat, és kész új, csodálatos életet teremteni meg bennünk.
Úgy tűnik, ez a változás nem mindig történhet meg harc nélkül. Mégis a nehézségekből két hasznunk származik: jellemünk fejlődése és a hűség bizonyságtétele. Mindkettő az újjászületés csodálatos eredménye.
Isten a félelemből hitre szeretne elvezetni bennünket. Felteszi nekünk a kérdést:
„Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” (Mk 4:40) Arra akar megtanítani, hogy ne pazaroljuk az energiánkat az élet viharainak leküzdésére, hanem alkalmazkodjunk rugalmasan a változásokhoz.
Csak akkor lesz sikeres a kárelhárítás, ha a teremtő Isten kezébe helyezzük a jövőnket.
Dottie Barnett