Értékes kijelentés

„Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, amit az atyafiakért, éspedig az idegenekért teszel.” (3János 1:5)
A legértékesebb földi javam kétségkívül az autoharpom (nincs magyar megnevezése, ez egyfajta akkordcitera, egy pengetős hangszer – a ford. megjegyz.). Mindig felemelő érzés, amikor leülök játszani rajta, és mellé énekelek. Gyermekkoromban nem részesültem zenei képzésben, de amikor a testvérem meglátogatott, mindig megengedte, hogy játsszak az ő autoharpján, és ha újat vásárolt magának, a régit eladta nekem. Nagyon boldog voltam. Nemsokára már a lányom, Julie gyermek-szombatiskolai csoportjában játszottam a gyerekeknek, és kísértem is, ha a gyülekezetben énekelt. Egyre
magabiztosabban kezeltem a hangszert, és ez elragadtatással töltött el.
Ahogy teltek az évek, egyre többet játszottam a hangszeren gyülekezetekben, idősek otthonában, a saját családi áhítatunk és összejöveteleink alkalmain. Drága édesanyám életének utolsó hónapjaiban gyakran elvittem magammal a hangszert az otthonba, ahol ápolták. Ő kedves hangon énekelte a régi énekeket, miközben én a hangszeren játszottam. Ez örömmel töltötte meg a szívét, valamint így a személyzet és a többi páciens is megismerte Jézus iránti szeretetünket.
A gyülekezetünk kicsi, a zenei képességek korlátozottak. Éppen ezért nagy örömmel fogadtuk, amikor egy fiatal házaspár, Fred és Kathy a közösségünkhöz csatlakozott. Nagyon értékes tagjai a gyülekezetnek, és Kathy profi zenész. Egy alkalommal, miután a hangszeremen játszottam, megkérdezte, hogy szeretném-e, ha felhangolná nekem. Természetesen beleegyeztem, és mennyivel szebben szólt, amikor visszahozta! Néhány hónappal később újra elkérte. Egyik szombaton a közösségi ebéd után a lelkész a figyelmünket kérte, majd bejelentette, hogy szeretne átnyújtani nekem egy ajándékot. Sürgettek, hogy azonnal bontsam ki. Egy köszönőkártyát találtam benne, melyre a következőket írták kézírással: „Köszönjük, hogy annyira átadod magad a gyülekezetnek, hogy annyiféleképpen szolgálsz. Kérlek, használd fel ezt az ajándékot, hogy vásárolj magadnak egy új hangszert, vagy javíttasd meg a régit. Alig várjuk, hogy még évekig megörvendeztess minket játékoddal!” Az üdvözlőlapból három darab 100 dolláros bankjegy hullt ki. Sírva köszöntem meg nagylelkű ajándékukat. Úgy döntöttem, hogy régi „emlékhangszeremet” javíttatom meg. Mennyeien szólt, miután visszakaptam. Szeretném addig szolgálni zenémmel a drága Jézust, ameddig Ő ezt megengedi nekem. Barátaim, ha hűségesen, a lehető legjobban használjátok fel képességeiteket az Úr szolgálatában, nevetek bekerül a mennyei könyvekbe. Lehetséges, hogy nem lesztek annyira látványosan megjutalmazva, mint amekkora kiváltságban én részesültem, de
sokak áldására lehettek tehetségetek hűséges felhasználásával.
Rose Neff Sikora