2021. augusztus 27., péntek
Isten alkotása vagy
„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Efézus 2:10)
Sok időbe telt, míg végre kényelmesen éreztem magam a bőrömben, és megtanultam őszintén értékelni az egyediségemet. Mindig a legmagasabb és a legvékonyabb voltam az osztályban, és ez egyáltalán nem tetszett. Soha nem tudtam elfogadni a testem ilyen mértékű növekedését, nem szerettem a legmagasabbnak lenni. Az se tetszett, hogy az emberek folyton megjegyzéseket tettek a súlyomra, illetve annak hiányára. Azt sem értékeltem különösebben, hogy nem voltak nőies formáim, melyekre annyira vágytam. Amikor azonban felismertem, hogy Isten nem hibázik, elkezdtem kényelmesebben érezni magam. Ha Ő soha nem téved, akkor azért van ilyen testem, mert neki ez volt a terve számomra. Ez pedig mindenkire érvényes. Ma már azt ünneplem, hogy
az Úr olyannak szeret, amilyen vagyok. Ő már a születésem előtt ismert engem.
Van valami, amit gyűlölsz magadban? Szeretnél másmilyen lenni?
Vigasztalódj azzal, hogy a menny alkotása vagy. Isten teremtett téged egyedinek és értékesnek. A világ szerint mindannyiunknak egy bizonyos módon kellene kinéznünk, de a Mindenható nem ezt kívánja számunkra. Ő azt akarja, hogy önmagunk legyünk, és járjunk szabadon, mint az Ő gyermekei. Fizikai kinézetünk mellett figyeljünk képességeinkre és ajándékainkra is. Még ha ezek másoknak furcsának is tűnnek, nem gond, mert nem az ő véleményük a mérvadó.
Mi nem vagyunk selejtesek, nem vagyunk hibásak, nem vagyunk furcsák, nem vagyunk különösek. Nem csúszott hiba az alkotásunkba. Nehezen tudjuk elfogadni önmagunkat, amikor a média és Hollywood, sőt, még az egyház is felállít bizonyos
„normálisnak” tartott korlátokat. Ne aggódjunk azonban ezekért. Legyünk olyanok, amilyennek Isten teremtett, és amilyennek Szeretne látni bennünket. Ő már elfogadott, tehát nincs miért aggódnunk. Csak az a fontos, amit az Úr mond és gondol rólunk. Mi értékesek és csodálatosak vagyunk, mert az Ő gyermekei vagyunk.
Shushanna Mignott