Gyújtogató

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Filippi 4:6)
Néhány évvel ezelőtt előfordult néhány gyanús tűzeset a mi kis szigetünkön. Iskolák, vállalatok, sőt, magánházak is leégtek. Szerencsére egyik esetben sem sérült meg senki.
Az emberek eleinte nagyon dühösek és haragosak voltak, majd elkezdték találgatni, hogy ki lehet a gyújtogató, aki annyi értékes ingatlant pusztít el.
Nálam a harag félelemmé változott, ahogy az esetek egyre közelebb fordultak elő, majd a mi falunkban is felütötték a fejüket.
Egy nap a férjem egy házi készítésű fáklyát talált, amit egy kókuszpálma törzsének egy részéből készítettek. Ezt a mi házunkhoz tartozó garázsban fedezte fel.
Ettől csak még jobban megrémültem.
Aznap este még komolyabb családi áhítatot tartottunk. Beszéltünk a fáklyáról, és kértük Istent, hogy őrködjön felettünk. A férjem a gyerekekkel lefeküdt, és én nyugalmat színleltem, hogy ne zaklassam fel a család többi tagját. Látszott rajtuk, hogy ők is komolyan aggódtak. Végül én is nyugovóra tértem, de nem tudtam elaludni.
Az ágyban fekve beszélgetni kezdtem az Úrral: „Istenem, kérlek, védelmezd meg a családunkat és az otthonunkat” – imádkoztam.
Ekkor egy hangot hallottam. Egyszerűen ennyit mondott: „Veled vagyok.” Először felriadtam, majd belém nyilallt a felismerés: Isten válaszolt az imámra.
Kifejezni sem tudom, mennyire izgatott és lelkes lettem. Mivel mindenki más aludt, abban a pillanatban senkivel nem tudtam megosztani ezt a tapasztalatot. Mégis micsoda áldás és milyen csodálatos válasz jött az imámra! Miután az izgalomból megnyugodtam, féloldalra fordultam, és nyugodtan békés álomba merültem annak bizonyosságában, hogy a menny óv engem és családomat.
Szeretném azt mondani, hogy már nem aggódom, de az aggódás a természetem része. Mégis bátorítok mindenkit, magamat is beleértve, hogy bízzunk a Mindenhatóban, és legyünk az Ő harcosai aggodalmaskodás nélkül.
Donna Engu