2021. augusztus 19., csütörtök
A csodatű
„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.” (Zsoltárok 37:4)
2017. augusztus 5-én egy konferencián kellett részt vennem a texasi Houstonban. Elkezdtem összepakolni a ruháimat, és becsomagoltam egy kék virágos blúzt is egy hozzá illő, kék brosstűvel. A tűt előre beleszúrtam a blúzba, hogy majd könnyen megtaláljam. Amikor Houstonban a szállodába értem, azonnal kipakoltam mindent,
és a ruháimat beakasztottam a szekrénybe.
Néhány nap múlva úgy döntöttem, hogy a kék virágos blúzt veszem fel. Amikor elővettem, sehol nem láttam a kék tűt. Még imádkoztam is, és többször megnéztem a bőröndben. Benéztem a szekrény aljába, az ágy alá, az aprócska szállodai szobában mindenhová, de nem jártam sikerrel. Szomorú voltam, amiért elvesztettem, mert az volt a kedvenc tűm. Végül az is eszembe jutott, hogy lehet, a takarítónő felporszívózta, és akkor soha többé nem találom meg.
Miután erről a konferenciáról hazamegyek, minden alkalommal, amikor felöltözöm, eszembe jut majd a tű, és sajnálni fogom, hogy elvesztettem. De az is eszembe jut, hogy nem kellene ennyire kötődnöm ilyen jelentéktelen dolgokhoz, mint egy tű elvesztése.
Két és fél hónappal később, október 20-án hirtelen észrevettem egy aprócska tárgyat a földön, a hálószobámban levő cédrusláda mellett. Amikor lehajoltam, hogy megnézzem, mi lehet az, elképedve láttam, hogy az elveszettnek hitt brosstűm az. Alig hittem el, sőt, azt sem tudom megmagyarázni, hogy kerülhetett oda, hiszen a hálószobát azóta már sokszor felporszívóztam. Hogy maradhatott ott ennyi idő után is? Őszintén hiszem, hogy egy angyal tartotta ott biztonságban, válaszként az imámra. Azonnal köszönetet mondtam az Úrnak, hogy meghallgatta az imámat, és segített visszakapni a tűmet.
Sokszor tapasztaltam már, hogy Isten még az apró, jelentéktelen kéréseket is meghallgatja, és válaszol rájuk. Ezek a tapasztalatok mindig erősítik a hitemet és bizalmamat az én szerető Istenemben.
A menny szemében semmi sem túl apró vagy túl nagy, amikor imádkozunk. Függetlenül attól, hogy mivel kell szembenéznünk az életben, kedves testvérnőim, kérlek, ne feledjétek, hogy Istent érdekli a sorsunk, és jobban szeret minket annál, mint amit valaha elképzelni tudnánk. Ő meghallgatja és megválaszolja az imáinkat.
Stella Thomas