myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 12., csütörtök

Önbecsülés, önmegtagadás vagy mindkettő?

„Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Máté 22:39)
Manapság bárhova is nézünk, minden az önbecsülésről szól: a blogok arról, hogy szánjunk időt a lazításra, a kényeztető fürdők, a szépségszalonok stb.
Sokak számára ez nem jelent semmiféle etikai vagy erkölcsi érdekellentétet. Azoknak azonban, akik mások javáért dolgoznak, akik odaszentelik magukat a másokért végzett munkára, ez sokszor jelent gondot. Ez különösen a keresztényekre érvényes. Az önfeláldozó lelkületűek életét Isten dicsőségének és az emberek javának keresése irányítja. Ha az önmagunkkal való foglalkozás eltávolít ettől, az gyakran kiégéshez, egészségügyi gondokhoz és keserűséghez vezet.
Mi lenne, ha az önbecsülést, az önmagunkkal való foglalkozást ennek az önfeláldozó lelkületnek a részévé tennénk, és nem állítanánk ezzel szembe? Teljes mértékben megváltoztatná a helyzetet.
Az önmagunkról való gondoskodás lehet önzetlen is. Ha minél jobban vigyázunk magunkra, az egészségünkre, hogy hosszabb életünk legyen, és hatékonyabban segíthessünk másokon, akkor ugyanúgy szolgálhatunk akkor is másoknak, ha közben készítünk magunknak egy gyümölcslevet, és összeállítunk valakinek egy élelmiszerkosarat.
A megfeszített munka és önmagunk elhanyagolása nem kecsegtet jó végeredménynyel. Vannak, akik ebbe a hibába esve érinthetetlennek tűnnek, hiszen soha nem kérnék azt másoktól, amit megkövetelnek maguktól. Hogyan is hibáztathatnának valamiért egy olyan személyt, aki éjt nappallá téve dolgozik, hogy mások lazíthassanak? Ők mindenért magukat hibáztatják. Ezért tűnik durvának rámutatni az ő hibáikra. De ez egy olyan csapda, amit nagyon komolyan kell venni.
Az a gondolat, hogy azt tehetek magammal, amit akarok, hogy önmagam ura vagyok, egyszerűen hazugság. Mi áron vétettünk meg, és az az erkölcsi elvárás irányunkba, hogy ugyanúgy gondoskodjunk magunkról is, mint másokról, akik szintén áron vétettek meg. Ha átugorjuk ezt a tényt, mert az önző emberi természet tulajdonságának, gyengeségének véljük, akkor igazunk van. Az önmagunkkal való foglalkozás általános ténye nem egy nagy, kozmikus célt szolgál. Azonban ha ezt a gyakorlatot a kereszt fényében szemléljük, egészen más látásmódot kap. Isten meghalt érted. Az Ő vérének végtelen árával váltott meg, mert értékes vagy számára. Nem a magad tulajdona vagy. Egyszerű sáfára vagy saját testednek, elmédnek, szívednek. Ugyanúgy gondoskodj magadról, mint az Ő tulajdonáról, sőt, még jobban, mert a saját képére teremtett, és az övéhez hasonló végtelen szeretet képességével ruházott fel.

Jennifer Jill Schwirzer

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.