myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 8., vasárnap

Asszony a kútnál

„Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék.” (János 7:37)
Ma szó szoros értelmében én voltam az asszony a kútnál. Egy hosszú, hideg tél után a férjem, Scott ellenőrizte az ifjúsági tábor vízrendszerét, ahol dolgozott.
Még ősszel alaposan előkészítettük télre az épületeket, a fürdőszobákat, a csapokat, a lefolyókat. Sajnos azonban most, tavasszal csalódottan kellett tudomásul vennünk, hogy a rendszer több helyen is ereszt, csepeg. Minden csőtörés nagy gondot okoz, és a javítása időigényes feladat, de több problémát is megtalálni egy több mint 32 hektárnyi területen, annyit jelentett számomra, mint megkeresni a tűt a szénakazalban. Önkéntesekkel együtt kilenc napon keresztül, napi több órán át kutattunk a szivárgás forrása után. Lassan-lassan sikerült felfedezni a törött csövet a földben és megfoltozni, mielőtt újra megnyitottuk volna a vizet.
Az elején a víznyomásmérő nullát mutatott. Annyi szivárgás volt, hogy a rendszerben nem volt elegendő nyomás a tábor vízrendszerének fenntartásához. Ahogy egyre több szivárgást javítottunk ki, úgy nőtt fokozatosan a nyomás. Miután az egyik nagyobb csövet megjavítottuk, Scott beküldött a kazánházba, hogy ellenőrizzem a víznyomást. Leültem a vízóra mellé, és láttam, hogy még nagyon alacsony a víznyomás. Elkeseredtem. Sáros és vizes voltam, és fáztam. Ekkor szólalt meg Scott a telefonban:
„Maradj ott, és figyelmesen nézd az óra minden apró rezdülését.” Így is tettem. Boldogan láttam, hogy a mutató lassan egyre feljebb kúszik, ameddig végre eléri a kívánt értéket. Alig tudtam visszatartani az izgalmamat. Mélységes hálát éreztem. Sírva fakadtam ott, a kazánházban, és dicsőítettem az Úr nevét, hogy meghallgatta imánkat, mivel még sok javítanivaló volt hátra.
Újból eszembe jutott, hogy bár gyakran beszennyeződünk az élet stresszétől, aggódunk családtagjaink miatt, hiányoznak a barátaink, aggodalmaskodunk anyósunk rákbetegsége miatt, félünk a szívbetegségektől, kíváncsiak vagyunk, hogy bizonyos számlákat miből fogunk majd kifizetni, Isten képes betölteni az életünket az Ő élő vizével. Ő elég hatalmas, hogy mindenről gondoskodjon, még egy ifjúsági tábor tönkrement vízrendszeréről is.

Tammi Baker
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.