Társak

„Nincsen semmitek, mert nem kéritek.” (Jakab 4:2)
Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen, és vártam egész napos utazásom elkezdődését. Egy kétnapos bizonyságtételi képzésről tartottam hazafelé, és most megfelelő alkalomért, lehetőségekért imádkoztam. Néhány perccel később egy kedves fiatalember ült mellém. Carlos egyetemista volt, és éppen futóversenyre készült egy másik városba. Beszélt arról is, hogy az írásbelik nagyon megerőltetőek számára. Adtam neki néhány ötletet, és javasoltam, hogy kérjen a tanáraitól tanácsot. Jakab 4:2.
versét idéztem.
„Te keresztény vagy? – kérdezte. – Mert édesanyám is az.”
„Te az vagy?” – kérdeztem vissza.
„Nem. Pár évvel ezelőtt megkeresztelkedtem nagybátyám gyülekezetében, de az emberek nagyon ítélkezőek voltak. Elhatároztam, hogy erre nincs szükség az életben, így nem mentem többet.” Megosztott vele még néhány részletet, miközben magamban kértem Istent, hogy adja az Ő Igéjét a számba, azt, amire Carlosnak szüksége van.
„Tudod, azzal, hogy így reagáltál a kritikáikra, a bábjukká váltál. Ők irányítottak téged. Nem Isten mondta ezeket neked, akkor miért Őt hagytad el?”
„Igen. Igazad van – bólogatott. – Még soha nem gondoltam így erre.”
Nemsokára mély lelki beszélgetésbe merültünk, amelyet most nem tudok teljes egészében visszaadni. Carlos egyre csak kérdezgetett, és csodálkozó felkiáltásokkal kísérte a válaszaimat. Magamban folyamatosan imádkoztam ezért a 22 éves fiatalemberért. Elmesélte, hogy az egyetemen gyakran találkozott keresztény fiatalokkal, akik hívták bibliatanulmányozó csoportjukba, de ő mindig visszautasította őket. „Azt hiszem, még átgondolom a dolgot” – ígérte. Leszállás előtt a szemembe nézett, és ezt kérte: „Megtenne nekem egy szívességet? Imádkozna velem?”
Hogy megtenném-e? Magamban felkiáltottam örömömben. Már nem is emlékszem, mit imádkoztam, de arra igen, hogy mielőtt a csomagjaimat összeszedve elindultam volna, ezt tanácsoltam neki: „Ha hallottál ma valami hasznosat, mondd el másoknak is.”
„Megteszem. Amit csak mondtál, mind elmesélem a barátaimnak.”
A repülőtérről kifelé menet eszembe jutott, hogy ha Isten rendelkezésére bocsátjuk magunkat, Ő mindig megteszi a részét.
Brenda Kiš