2021. augusztus 1., vasárnap
Annyira fáj
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!” (Ésaiás 55:8)
„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.” (1Thesszalonika 5:18)
2017. március 4. volt, vasárnap. Hűvös, de csodálatosan szép napra virradtunk. Kész voltam nekilátni napi teendőimnek. Elsősorban a konyhai munkát kell elvégezzem, majd csak utána megyek ki dolgozni a kertbe. Mivel vízkorlátozás volt, a rózsáim rendre kiszáradtak. A ládák, amelybe átültettem őket, üresen álltak, így elhatároztam, hogy a pozsgás növényeimet és a kaktuszaimat a hátsó kertből az első kertbe telepítem át, és kavicsot szórok közéjük. Egész napra előre elterveztem a munkát.
Amint kiléptem az ajtón a madáritatóba szánt vizesedénnyel a kezemben, éreztem, hogy elesem. Arccal előrezuhantam a téglázott járdára. Ahogy ott feküdtem vérző orral, a kapu felé pillantottam. Senki nem volt a közelben. Megpróbáltam felállni, de nem ment. Úgy éreztem magam, mint egy zsák cement. Még mindig vérző orral elővettem a telefonom, felhívtam gondozó fiamat, és elmondtam neki a történteket. Nemsokára meg is érkezett, és ellátta a sebeimet. A tükörbe néztem, és nem tetszett, amit láttam. Az orrom véres volt, az államat felhorzsolta a járda köve. Bal kezem kézfeje erősen feldagadt, tenyerem elkékült. Bal térdem is felhorzsolódott ugyanott, ahol korábban, 2017. december 3-án is megütöttem. Az egész bal karom zsibbadt és dagadt lett, és éreztem, hogy a bal oldali bordáim is megsérültek. Kimondhatatlan fájdalmat okozott a légzés, köhögés vagy tüsszentés. Mennyire megsérültem, az egész testem fájt. Az aznapra eltervezett munkáim természetesen mind elmaradtak. Vasárnap orvost keresni nálunk szinte lehetetlen feladat. Azonban amikor a hét folyamán végre sikerült eljutnom a háziorvosomhoz, elmondta, hogy erősen megsérültem, de nincs törött csontom.
Miért lehetnék hálás ekkora fájdalmak közepette? Hálás vagyok Istennek, hogy megőrizte az életem. Akár egész másnap reggelig ott feküdhettem volna, és az idő alatt meg is halhattam volna. Ha Isten a földre esett verebecskékről is gondoskodik, menynyivel inkább mirólunk!
Priscilla E. Adonis