Amikor elfelejtünk énekelni

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róma 8:38–39)
„Az Úr, a te Istened közötted van; erős Ő, megtart; örül terajtad örömmel, hallgat az Ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sofoniás 3:17)

"Engem szeret Jézusom, Bibliámból jól tudom…”* Igen. Mindannyian ismerjük ezeket a szavakat. És azt se feledjük: „Kicsiny kis fényemmel, világítani fogok…”**

Még kisgyerekként a gyermek-szombatiskolában mindannyian megtanultuk ezeket az énekeket, ezeket a csodálatos szavakat és dallamokat, melyek megtanítanak bízni Jézusban, és elmondják, milyen csodálatos barátra leltünk benne. De mi történik akkor, amikor még kis serdülőkorodban bántalmaznak, erőszakosan visszaélnek veled családtagjaid, és ezt titokban kell tartanod? És hol van a kicsiny kis fény, amikor évekig tartó ima után végre sikerül férjhez menned, és ő megcsal téged? És hol van akkor, amikor édesanyád megbetegszik, te imádkozol és böjtölsz a gyógyulásáért, ő pedig meghal? Titokban kételkedni kezdesz benne, hogy az „Engem szeret Jézusom” szavai rád is vonatkoznak. És amikor azt gondolod, hogy a dolgok végre kezdenek egyenesbe jönni, a gyereked öngyilkosságot próbál elkövetni.
Ezek a szerencsétlen mérföldkövek az életben sokszor elfeledtetik velünk az éneklést. Alábecsüljük az egyszerű, gyerekkorban megtanult, hittel teli énekek erejét. Legyünk őszinték. Amikor úgy érezzük, hogy az egész világ terhe a mi vállunkra nehezedik, kedvünk van kicsiny kis fényeknek lenni? Mindannyiunknak voltak olyan pillanatai, amikor az élet sárba tiport, amikor úgy éreztük, hogy Sátán nyert, és a hit minden erejét kiszippantotta belőlünk. Mégis – és amikor Jézus jelen van, mindig ott a mégis – ezekben a pillanatokban kell eszünkbe jutnia mennyei Atyánk ígéretének. Ő azt mondta, hogy soha nem hagy el bennünket, és nem távozik el tőlünk (Zsid 13:5). A kihívás pillanataiban tegyük félre az itt és most érzelmeit és érzéseit, állapítsuk meg, hogy semmi sem választhat el minket Krisztus szeretetétől. Emeljük fel a hangunkat, és még akkor is énekeljünk, ha nincs hangulatunk hozzá. Még könnyes szem-
mel is vegyünk erőt magunkon.
„Mind övé a kisgyermek, erőt ád a gyöngéknek.”
 
*   Anna B. Warner: Jesus Loves Me, 1860.
** Harry Dixon Loes: This Little Light of Mine, 1920.
 
Sommer E. Williams