myBible logó myBible
Fiókom

2021. július 29., csütörtök

A kicsi is számít?

„Ímhol, az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek, kérlek, oda, lám, kicsiny az; és én életben maradok.” (1Mózes 19:20)

Így reggel, a személyes áhítatom idején keltette fel a figyelmemet ez a bibliaszöveg, és elkezdtem a szavak értelmén gondolkodni. Ami számunkra kicsinek tűnik, az is hozhat nagy változásokat. Az eredmény kétféle lehet. Negatív szemszögből nézve az apró mulasztások Istennel való kapcsolatunkban, másokért végzett szolgálatunkban, beszédünkben, a tizedben való hűtlenségünkben válhatnak a bukás, az elesés jelzéseivé.
Például mi nem ismerjük a szívünket, és nem tudjuk, hogy a kis döntések nagyobb fájdalmat eredményezhetnek, mint amit elképzelni tudnánk. A változások jöhetnek apránként, szinte észrevétlenül, egészen ameddig visszatekintve elképedünk, mindez hogy is történhetett meg. Akkor bocsánatot kérhetünk, és Isten kegyelme és ereje által elindulhatunk visszafelé, oda, ami „lehetett volna”.
Másrészt időnként teszünk egy kedves gesztust, felhívunk valakit telefonon, küldünk egy üdvözlőlapot, vagy egy magányos személy mellé ülünk a gyülekezetben. Ez apróságnak tűnhet számunkra, és észre se vesszük, nem tudatosítjuk, mekkora áldást jelent egy látszólag aprócska tett annak, akivel szemben gyakoroljuk.
Édesapám, Lyle Hamel, aki most lett 95 éves, korához képest nagyon aktív. Közeli barátai azonban évről évre elfogynak mellőle. Az ő ereje is megfogyatkozott, így néha felteszi a kérdést, hogy mennyire értékes még ő ebben a korban. Szeret felhívni telefonon embereket. Úgy véli, hogy ez semmiség, de akiket felhív, értékelik, hogy gondolt rájuk, és időt szánt a velük való beszélgetésre.
A döntés a miénk.
Dönthetünk bölcsen. Bár ezek apró dolgoknak tűnhetnek a szemünkben, csodálatos áldássá válhatnak saját magunk és mások részére. Ha meghozzuk ezeket a döntéseket, kevesebb dolgot bánunk meg, és boldogabb lesz az életünk.
Valerie Hamel Morikone
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.