Kirekesztve, de felemelve

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsoltárok 118:6)

Már kilenc éve dolgoztam az egyetemen. Minden jól ment, és az új főnökhöz is kitűnően alkalmazkodtunk. Egyik nap a munkatársamat és engem külön-külön behívattak az irodájába egyéni megbeszélésekre. Írásban értesítettek, hogy az állásunk két hónapon belül megszűnik. Bár a kilátások sötétek voltak, eszembe jutott 2Timótheus 1:12: „Amiért szenvedem ezeket is: de nem szégyellem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy Ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” Később megosztottam a fiammal is a rossz hírt. Nem estünk kétségbe, és hittünk abban, hogy ennek a felszámolásnak mennyei célja van. Felidéztem Zsoltárok 118:6 szavait, melyek minden nap felemeltek és bátorítottak.
Eltelt a két hónap. Elérkezett az utolsó munkanap, és még mindig nem volt új munkalehetőségem. A barátaim az irodában bátorítottak, és Istenbe vetett hitemet megerősítették ezek az ihletett gondolatok: „A legsötétebb órákban, amikor minden vészjósló, bízzál Istenben!” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 482. old.)
A következő három hónapban még kaptam a megszokott fizetést az egyetemről. Amikor ennek az időszaknak is a vége felé közeledtünk, és kezdtek elfogyni a tartalékaink, egy reggel megszólalt a telefon. Az egyetem egy másik karáról hívtak, hogy megkapták az önéletrajzomat, és nagyon tetszett nekik. Megkérdezték, ráérek-e egy állásinterjún megjelenni. Magamban dicsőítettem az Urat, és gyorsan igennel válaszoltam. Megbeszéltünk egy időpontot. Másnap egy állásajánlattal a kezemben léptem ki az irodából, és három nap múlva elkezdtem a munkát. „Mennyei Atyánk ezer kiutat tud mutatni ott, ahol mi egyet sem látunk.” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 481. old.)
Erre a tapasztalatra visszagondolva bizonyíthatom, hogy a majdnem négy hónap munkanélküliség alatt Isten nemcsak kielégítette a szükségleteimet, hanem a megfelelő időben megnyitotta az ajtót egy új, jobb munkahely felé nagyobb fizetéssel. Ugyanakkor „felemelt” egy távoktatói tisztségbe is egy másik egyetemen.
Amikor bizonytalan helyzetben vagyunk, ne feledjük, hogy a Mindenható már dolgozik az ügyünkben. Egyszerűen bízzunk benne, és várjuk meg az Ő időzítését.
„Szükségemben segítségül hívtam az Urat, meghallgatott, és tágas térre tett engem az Úr.” (Zsolt 118:5)
Claudine Houston