myBible logó myBible
Fiókom

2021. július 23., péntek

Földrajzlecke

„Mondta nékik: Elmenvén e széles világra hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16:15)

Gyerekkoromban egy misszionárius hölgy látogatott meg minket. Engem elrettentett a történet, amivel próbálta elmagyarázni, mit is jelent misszionáriusnak lenni. Egész addig nem sokat hallottam Jézusról, így nem vágytam „szolgálni” Őt sem otthon, de annál kevésbé a „tengeren túl”, a „sötét Afrikában”. Földrajzi ismereteim is saját udvarunkra korlátozódtak, tehát fogalmam sem volt, hol van és mi is Afrika.
A testvéreim figyelmesen hallgatták a leckét és a történeteket, én pedig megelégedtem azzal, hogy a homokban játsszak, és csak úgy tettem, mintha figyelnék, mert korábbi tapasztalataimból tudtam, hogy később úgyis megválaszolják a kérdéseimet. Most már tudom, hogy attól féltem, nehogy a hölgy felkérjen, hogy már másnap menjek Afrikába, mert én nem akartam elhagyni a családomat és az otthonomat.
Voltatok már ehhez hasonló helyzetben, és megtörtént, hogy ekkor hirtelen hozzátok lépett valaki, és így szólt: „Van elegendő missziómunka itt, a saját gyülekezetedben is”? Most már fellélegezhettek: nem kell elhagynotok az otthonotokat, hogy misszionáriussá váljatok. „Virágozhattok” ott helyben, ahol vagytok.
Szeretem metszegetni, gondozni a szederbokraimat. Nemes, tüske nélküli szedreket ültettem. Mégis annyira csodálatosak, hogy öröm körülöttük dolgozni. Ott „virágoznak”, ahová ültettem őket. Az indáik szerteágaznak, elérik a gazdagon táplált talajt, és új hajtásokat növesztenek. Minden alkalommal örülök az újonnan megjelenő bébinövényeknek.
Megpróbálok virágozni ott, ahová ültettek. Évekig szolgáltam aktívan a gyülekezeten belül, és kezdtem azt hinni, hogy kiégtem. Azon gondolkodtam, hogyan szolgálhatnám Mesterem a közösségben. Életemben először beiratkoztam olyan szervezetekbe és klubokba, melyeknek semmi kapcsolatuk nem volt az egyházzal. Nem voltak rosszak, de sokkal „világiasabbak”, mint amihez hozzászoktam. Boldogan jelenthetem ki, hogy csodálatos barátságokat alakítottam ki, és egészen másképp oszthattam meg a hitemet, mint a hittestvéreimmel. Ha valamilyen eseményt szerveztek szombatra, egyszerűen elmagyaráztam nekik, hogy minden jót kívánok, de nem fogok részt venni, mert a gyülekezetben leszek.
Remélem, hogy találtok egy missziós küldetést ott, ahol vagytok. Én ezt a gyülekezet ételosztó szolgálatában találtam meg. Ezt őrzöm a szívemben, és örülök, hogy segíthetek a szükségben levőkön. Az emberek vágynak a Jézusról szóló jó hírre. Miért ne mennénk el, ásnánk mélyre, és hoznánk egy új életet, hogy elültessük az Ő országába?
Carol Wiggins Gigante
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.