2021. július 15., csütörtök
Ő elegendő
„Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:19–20)
Minden kisgyerek életében fontos mérföldkő az önálló járás megtanulása, és nagy örömöt jelent a szülők számára. Eleinte a szülő ott áll a kicsi mellett, és vigyáz rá, nehogy valamiképpen megsérüljön a járástanulás közben. Később, ahogy a gyerek mozgása egyre biztosabbá válik, a szülő megengedi, hogy lassan, fokozatosan eltávolodjon, önállóan lépegessen.
Ma eszembe jutott, hogy hányszor próbáltam magammal hívni másokat, amikor meghívtak, hogy beszéljek valahol. Sokszor hívtam bizonyos személyeket, hogy teljesítsenek énekszolgálatot az előadás keretén belül, hogy odavigyenek autóval, vagy egyszerűen csak jelen legyenek velem, mellettem. Lehet, attól féltem, hogy amit én nyújtok, az nem elegendő a hallgatóságnak. Megpróbáltam egy támogató csapatot felzárkóztatni magam mögé. Még mindig értékelem és örülök családom és barátaim jelenlétének és támogatásának a szolgálatomban, de már nem függök annyira tőlük. Hálát adok Istennek azokért, akiket körém adott bátorításul. Időnként erősödik a hitünk, amikor csak ketten vagyunk Istennel. Voltak időszakok, amikor egyedül jártam vele, és sokkal tisztábban hallottam a hangját. Az Úrral kettesben töltött idő lát el minden támogatással, amit másoknak is továbbadhatok.
Nem mindig sikerül pontosan meghatározni azt a pillanatot, amikor a kisgyerek teljesen önállósodott, és már képes egyedül járni. Ez egyszerűen csak megtörténik egy adott pillanatban. Egy adott pillanatban Mózes megtalálta saját hangját, elkezdettt hinni elhívatásában, és teljes értékű választ adott Isten benne dolgozó ereje által. Nem tudom, pontosan mikor kezdtem el egyedül is továbbítani másoknak, amivel a menny megáldott. Korán rádöbbentem azonban, hogy ez nem teljesítményfüggő. Nem kell félnem attól, hogy amivel rendelkezem, nem elegendő.
Az az igazság, hogy csak annyira van szükségem, amivel az Úr minden alkalommal ellát, és amit ad, az mindig elegendő. Felajánlja nekünk folyamatos jelenlétét a Szentlélek által. Bizalommal nekifoghatunk minden feladatnak, amit ránk bízott. Soha nem marad alul a szolgálatban.
Ő elegendő!
Beverly P. Gordon