2021. július 8., csütörtök
Mi lett volna, ha...?
„Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jakab 1:19)
Nem sokkal ezelőtt részt vettem egy tanári kongresszuson egy másik országban. Munkatársaimmal együtt egész nap utaztunk, és késő este értünk oda. Miután hosszú ideig várakoztunk a szálloda előcsarnokában, értesítettek, hogy nincs szabad szobájuk számunkra. Fáradtak voltunk, és pihenésre volt szükségünk. Miközben arra vártunk, hogy a szervezők megoldást találjanak, egyesek panaszkodni kezdtek a hiányos szervezés miatt. Láthatóan idegesek és mérgesek voltak.
Én hálás voltam, hogy egészségesen megérkeztünk, és magamban imádkoztam, hogy minél hamarabb elszállásoljanak. Már éjfél felé közeledett az idő, amikor a mi dolgunkban szorgoskodó úriember bejelentette, hogy átvisznek egy másik, közeli szállodába.
Nemsokára meg is érkeztünk, és elvégeztük az előkészületeket, hogy bejelentkezhessünk, és megkaphassuk a szobánkat. Legnagyobb meglepetésemre az ügyintéző fiatalember elmondta, hogy abban az iskolában végzett, ahol évekkel ezelőtt tanítottam. A nevemen szólított, és azt is elmondta, hogy a feleségével együtt az én osztályomba jártak. Abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy mennyire fontos a körülményektől függetlenül képviselnünk Krisztus útját. Mi lett volna, ha én is neveletlen és illetlen lettem volna a kialakult helyzet miatt? Panaszkodhattam volna a fárasztó út utáni további várakozásért, a megfelelő szervezés látszólagos hiánya miatt, valamint azért, mert órákig nem tudatták, mi is fog történni velünk.
Örültem, hogy türelmesen, panaszkodásmentesen várakoztam. Milyen üzenetet közvetítettem volna, ha a viselkedésem nem tükrözte volna Krisztus-követésemet? Vajon G. úr akkor is úgy mutatkozott volna be, mint aki ismer engem? Vagy szégyellte volna, hogy tudja, ki vagyok?
Hálát adok Istennek, hogy helyesen viselkedtem abban a helyzetben. Naponta őszintén imádkozom azért, hogy az Úr ajándékozzon meg az Ő Szentlelkével, bölcsességgel és értelemmel, hogy minden cselekedetemmel az Ő akaratát tegyem. Nem mindig könnyű higgadtnak maradni egy láthatóan igazságtalan helyzetben, de a menny képes felruházni az ehhez szükséges erővel.
Naponkénti imám: Neked ajánlom életem, drága Uram, segíts érted élnem ma és minden nap.
Carol Joy Fider