A virágzó körtefa

„Megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról.” (2Péter 3:2)

Tavasszal legjobban a gyümölcsfák virágzását szeretem, különösen, amikor a cseresznye-, a körte-, a szilvafa és a som ágai borulnak virágba. Szeretek vonattal utazni a déli államokba, és az ablakon át nézelődve próbálom beazonosítani a virágzó fákat.
Amikor a legutóbbi házamat vásároltam, tágas, hátsó udvarom volt, így arra gondoltam, hogy ültetek egy gyümölcsfát. Almafa, őszibarack és körte között vacilláltam.
„Vagy talán ültessek szőlőt?” – tűnődtem.
Azokban a napokban kaptam egy kéretlen brosúrát egy óvodától, melyben megláttam egy reklámot olyan eladó körtefákról, amelyek öt fajtát teremnek egyetlen fán. Eldöntöttem hát, hogy körtefát ültetek.
Évről évre vártam és kerestem a gyümölcsöt a fámon. Végre egyik évben megláttam a fejlődő, aprócska körtéket, de öt fajta helyett csak egyetlenegy fajta volt rajta.
Már ez sem aggasztott, mert a fa nagy volt, és a termés gazdag. Olyan sok termett, hogy bőven jutott nekem, a szomszédaimnak és a barátaimnak is.
Az azonban mégis csak zavart, hogy nem volt virágzó körtefám, így továbbra is más udvarokban csodáltam a körtefák virágzását. Soha nem néztem ki a hálószoba ablakán télen és kora tavasszal, de legnagyobb meglepetésemre, amikor 2016-ban kinéztem az ablakon, mit láttam? A körtefámat csodálatos virágok borították. Mindig azt gondoltam, hogy csak a díszkörtefákon lesznek aprócska, fehér virágok, de a gyümölcstermőkön nem. Majdnem 15 éven keresztül csodáltam mások virágzó fáit, miközben tudtomon kívül nekem is ugyanaz pompázott a hátsó udvaromban.
A mai szöveg arra biztat, hogy figyeljünk az Istentől kapott áldásokra. Ajándékai között ott van hitünk úttörőinek tanítása, a régi próféták tanítása, az apostolok tanítása, akiket Krisztusba vetett hitük segítette át koruk próbáin.
Ahogy az idők végéhez közeledünk, jusson eszünkbe, hogy Jézus tegnap és ma és mindenkor ugyanaz, és Ő mindig fenntart bennünket.
Vashti Hinds-Vanier