Békesség a rettegés tornyában

 „Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésaiás 41:13)

Pontosan úgy közeledtem a Rettegés tornyához, ahogy azt a neve is mutatja: rettegve. A „föld legboldogabb helyeként” ismertté vált tematikus vidámparkban az én szívem a torkomban dobogott a félelemtől, miközben unokatestvéreimet követtem a bejárat felé.

Végre beültünk a fülkébe, amely egy hatalmas felvonóhoz hasonlított, amikor a legbátrabb unokatestvérem, aki mellesleg már járt ott, hirtelen pánikba esett, és kisurrant a legközelebbi kijáraton. Amikor beljebb kerültem, észrevettem, hogy az unokatestvéreim egy egész sort elfoglaltak, és nekem egyedül kell ülnöm az első sorban. Szívem mélyén Istenhez kiáltottam: „Atyám, kérlek, adj békét a szívembe, hogy érezzem, amint őrzőangyalom fogja a kezem.”

Imám végeztével a szerkezet kezelője még két embert szólított a sorból. Egy házaspár lépett elő, és elfoglalták a mellettem levő két üres széket. A nő felém fordult, és kedvesen megkérdezte: „Félsz? Nincs mitől. Egy pillanat alatt le is jár az egész. Ha szeretnéd, foghatod a kezem” – tette hozzá. Arra gondoltam, hogy ez kedves ajánlat, ám kissé furcsa egy idegentől.

Felértünk a pálya tetejére, és a lámpák kialudtak. A torkomban éreztem a szívemet. Majd kilőttek a fekete semmibe, és mielőtt zuhanni kezdtünk volna, éreztem, hogy egy kéz megfogja a kezem. A békés idegen keze. Szorosan belekapaszkodtam, közben hallottam vidám nevetését, mely egész idő alatt elnyomta a többi utas sikoltozását és visítozását.

Aznap Isten ott találkozott velem, ahol voltam, függetlenül attól a lényegtelenségtől, hogy az egy tematikus vidámpark ostoba játéka volt. Tudta, hogy ez milyen sokat jelent az én szememben. Belépett tehát velem a Rettegés tornyába, és együtt csináltuk végig az egészet.

Jézus nem azután ült be tanítványai mellé a csónakba, miután már lecsendesítette a vihart. Már messziről látta őket, és hozzájuk ment. Beült velük a csónakba, majd csak azután csendesítette le a vihart.

Amikor átadjuk neki a körülményeinket, erőtlenségünket, Ő átvezet minket az élet minden hullámvasútján, végig fogja a kezünket, nevetésével elnyomja a fájdalmat, és biztonságban kiemel minket.

Lydia Svoboda