myBible logó myBible
Fiókom

2021. június 26., szombat

Csak néhány nap

 „Mikor pedig venni jártak, megérkezett a vőlegény; és akik készen voltak, bementek ővele a menyegzőbe, és bezáratott az ajtó.” (Máté 25:10)

„Amint hátat fordítok” – mondja a Trinidad és Tobago ikerszigetek államában használatos szólásmondás. Ez egy olyan történésre vonatkozik, amikor egy személy, akinek jelen kellene lennie egy bizonyos helyzetben, éppen eltávozik onnan, épp, hogy elment. Ezek a szavak hagyták el a számat, amikor 2017. december 20-án erős fájdalomra panaszkodva hívott fel a fiam. Az történt ugyanis, hogy a sógornőm az Egyesült Államokban elhunyt, és a férjemmel odautaztunk a temetésére, egy hétre egyedül hagyva otthon 18 és 16 éves fiainkat. Két nappal a hazautazásunk előtt hívott fel nagyobbik fiunk, és sírt fájdalmában. Elmagyarázta, hogy egyre erősödő fájdalmakat érez már előző estétől kezdve. Nem hittem a fülemnek. Tudomásom szerint amikor eljöttünk, még kicsattanó egészségnek örvendett, akkor mi történhetett? Én pedig pont most vagyok több száz kilométer távolságra tőle.

Folyton csak azt hajtogattam: „Miért kellett ennek pont most megtörténnie?” Tehetetlennek éreztem magam. A testvéreim biztosítottak arról, hogy minden rendbe jön, és ők majd gondoskodnak unokaöccsükről.

Amikor a férjemmel hazaértünk, értesítettek, hogy a fiamat kórházba szállították, és sürgős műtéti beavatkozásra volt szüksége. Miközben a műtő előtt várakoztunk, az orvos bejelentette, hogy mivel a fiú vakbele perforálódott, a beavatkozás tovább tart, mint amire számítottak, és veszélyesebb is.

Ez az eset eszembe juttatta a tíz szűz példázatát. Mind a tízen azt gondolták, hogy mindent előkészítettek a menyegzőre, de amikor a vőlegény bejelentette a késést, öten közülük rádöbbentek, hogy nincs elegendő olajuk, és kénytelenek voltak elindulni olajért a lámpába. Épp, hogy elmentek, meg is érkezett a vőlegény, ők pedig lemaradtak a menyegzőről.

Sokszor azt gondoljuk, hogy készen állunk Jézus eljövetelére. Azt gondoljuk, hogy kicsattanó egészségnek örvendünk lelkileg, és elegendő olaj van a lámpásunkban, de tévedünk. Hölgyeim, határozzuk el, hogy jó cserkészek leszünk: mindig készen állunk. Lehet, azt mondogatjuk, hogy Krisztus eljövetele késik, de „még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő, és nem késik” (Zsid 10:37). Mi pedig nem szeretnénk lekésni a mennyet.

Jill Springer-Cato

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.