myBible logó myBible
Fiókom

2021. június 17., csütörtök

Nincs több elválás

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)

Egyetlen magzatot sem tudtam kihordani. Legutóbbi terhességem 5,5 hónaposan ért véget. Az orvos spontán abortusznak nevezte. Egy kislány volt. Alig várom, hogy az új földön felnevelhessem őt. Jelenések 21:4-ben azt olvassuk, hogy ott „halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé”.

Gyermek helyett tehát egy aprócska si-cu kutyát dédelgettem, Sadie-t. Úgy szerettem, mint egy gyermeket, és sokan mások is szerették, mert aranyos, szeretetreméltó teremtés volt. Mindenhova magammal vittem. Életem nehéz pillanataiban is mellettem volt, és mintha mindig tudta volna, mikor kell az ölembe ugrania, és fejét a karomra fektetnie. Amikor keresztény lettem, és bibliatanulmányokat akartam tartani, mellettem ült, és előre-hátra ingatta a fejét, miközben én a tanulmányokról beszéltem. Mintha egészen értette volna, amit mondtam.

Sajnos ahogy Sadie öregedett, egyre betegesebb lett. Nem akartam elveszíteni, és nem akartam beismerni, hogy mennyire beteg. Isten az Ő kegyelméből tudta, hogy nem lennék képes elaltatni, és a férjem sem tudná megtenni. Egy nap, amikor leugrott a kanapéról, történt vele valami, és 10 percen belül kimúlt kettőnk karjában. Mondanom sem kell, mennyire összetörtem. Három hónapig gyászoltam. Esténként csak néztem a párnáját az ágyam mellett, és sírtam. Egy reggel, amikor letérdeltem imádkozni, kértem Istent, hogy vegye el a szívemből ennek a veszteségnek a fájdalmát, az elválás miatt érzett szenvedést. És szívemben egy hangot hallottam: „Tudom. Én is átéltem az elválás fájdalmát, amikor a Fiam meghalt a kereszten a te bűneidért.” Abban a pillanatban megértettem, mennyire szerette Isten a világot, hogy odaadta egyszülött Fiát, aki meghalt, hogy megváltson a bűneinktől, ha mi megvalljuk azokat, és elfogadjuk Őt Urunknak és Megváltónknak.

Mindig hiányozni fog a kis Sadie, de ahányszor erre a veszteségre gondolok, eszembe jut az a hatalmas áldozat, amit Isten tett értem és érted. Elszakadt a Fiától, hogy nekünk örök életünk lehessen vele ott, ahol nem lesz többé elválás.

Elaine Buchanan

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.