Isten oltalma

 „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt, megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” (Ésaiás 41:10)

2017. június 10-én lelkész férjem épp imaházba készült menni, amikor rosszul lettem. Megkértem, hogy vigyen be a kórházba. Nehezen lélegeztem, mert az oxigénszintem nagyon lecsökkent. A kórházban elvégeztek néhány vizsgálatot, adtak oxigént, és egyenesen az intenzív osztályra küldtek, mert az oxigénhiány miatt más egészségügyi gondok is adódtak.

Ekkor visszaemlékeztem Isten szavaira: „Ne félj, Marianne, mert én veled vagyok. Ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt, megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak.” Így beszélgettem az Úrral: „Beléd kapaszkodom. Bízom az ígéreteidben. A te kezedben vagyok.”

Másnap este az orvos így szólt hozzám: „Ha minden rendben lesz, holnap áthelyezzük egy általános kórterembe.”

Most mindenféle kórházi  felszereléssel,  gépekkel,  csövekkel  vagyok  körülvéve. A szívműködésemet folyamatosan jelzi a gép. Ugyanakkor egy tű is van a karomban, amin keresztül kapom a gyógyszereket.

Másnap reggel a nővér ezt mesélte: „Az elmúlt este harcolt álmában. Hívta a férjét, hogy segítse ki a fürdőszobába, de ő nem tudott jönni, mert nem volt itt. A légzésfigyelő is bekapcsolt. Ideszaladtam, és ön erősen vérzett. Álmában az ágyneműt is lehúzta, és a tűt is kiszedte a karjából. Megkérdeztem, hogy mit csinál. Figyelmeztettem, hogy kárt tehet magában, de ön gyenge volt, és szabályosan egy vértócsában aludt.”

Elképedve bámultam a nővérre: „Nem is emlékszem, mit tettem. Én általában félek a tűktől. Hogy húzhattam ki a karomból úgy, hogy fájdalmat sem éreztem?” Csodálkoztam, igen. De az őrangyalom az ágyamnál állt, és hálás vagyok érte Istennek. Áldott legyen az Ő neve oltalmáért.

Marianne Jurak