myBible logó myBible
Fiókom

2021. június 8., kedd

Sötétből világosságba

„Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, s az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.” (2 Sámuel 22:29)

2008 augusztusában két hétre meglátogattam egyik unokatestvéremet, Maureent Bostonban. Éppen zajlottak a Beijingi Olimpiai Játékok, és a TV-ben követtem az eseményeket. Az egyik verseny kellős közepén áramszünet lett. Szerencsére dél volt, így nem lett sötét a lakásban. Unokatestvérem férje, William biztos volt benne, hogy az áramszünet a közeli építkezési munkálatoknak tudható be, és nemsokára megoldódik a helyzet. Órákon át vártunk, de az áram nem jött vissza. Amikor az unokatestvérem hazajött, kimentünk a városba. Miután hazaértünk, a ház még mindig teljes sötétségbe burkolózott. Még másnap reggel sem volt áram. Ez két napig tartott. Időnként megfeledkeztem erről, és megpróbáltam felkapcsolni a lámpát vagy bekapcsolni a mikrót, de természetesen sikertelenül. Hálát adtunk Istennek a gáztűzhelyért, a gyufákért és a régi edényekért. Enni azért tudtunk.

Maureen betelefonált az elektromos művekhez, ahonnan adtak néhány ötletet a meghibásodás kijavítására, de mivel a ház elektromos árammal való ellátását nem ők szakították meg, az épületben volt a hiba. Nagyon kellemetlen volt, hogy napokig nem volt áramunk, és nem tudtuk, mi a gond. William leellenőrizte a biztosítékokat a mi emeletünkön, de mindent rendben talált.

A városi hivatallal folytatott beszélgetés után William lement a pincébe, hogy a fő vezetékeket is megnézze. Néhány perccel később pedig visszajött az áram. Tulajdonképpen nem szűnt meg az áramellátás, csak egyszerűen nem tudtuk, mit kell tennünk, hogy rákapcsolódjunk.

Ez a helyzet a Jézus nélküli életre terelte a gondolataimat: a teljes sötétségre. Egyes emberek sötétben járnak, és anélkül végzik mindennapos teendőiket, hogy a fény forrásához csatlakoznának. Úgy ébrednek fel, hogy nem tudják, ki lehelt életet beléjük. Egyesek úgy rohannak el reggel dolgozni, hogy annyit sem mondanak: „Jó reggelt, mennyei Atyám!” Vannak, akiknek üres az életük. Keresgélnek, de nem találnak semmit, mert lelki sötétségben élnek. Az ellenség, az ördög minden tőle telhetőt megtesz, hogy távol tartsa őket Istentől, a világ Világosságától és az élet igazi Forrásától. Sátán olyan, mint egy ordító oroszlán, keresve, kit nyeljen el (1Pt 5:8).

Te is lelki sötétségben tapogatózol? Engedd meg, hogy Jézus bevilágítsa ma az ösvényedet.

Sharon Long

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.